Kiss Judit 2020. január 15., 08:40

Varázsvegyszer kerestetik korrupcióra

Úgy tűnik, egyelőre nem és nem okulnak Romániában az illetékesek abból a számos, szerencsétlen kimenetelű esetből, amelynek során a fertőtlenítők nem megfelelő használata, a rovar- és kártevőirtáskor használt vegyszerek okoztak tragédiát. A műtőasztalon megégett betegek, a szabványoktól eltérő kórházi fertőtlenítőszereket csalással előállító cégek, az iskolákban vagy tömbházakban használt mérgező vegyszerek országa vagyunk. Két hónap sem telt el azóta, hogy hárman meghaltak, többtucatnyian kórházba kerültek egy temesvári tömbházból a kártevőirtáskor használt vegyszerek okozta mérgezés miatt, és a napokban Aradon kis híján megismétlődött a tragédia. Ezúttal szerencsére nem követelt emberéletet a felelőtlen vegyszerhasználat, az azonban elég nagy felkiáltójelnek tekinthető, hogy negyven, szédülésre, hányingerre, hasfájásra panaszkodó iskolás került kórházba.

De intő jelnek tekinthető az is, hogy ezek szerint hiába végeznek ellenőrzéseket a rovar- és rágcsálóirtással, fertőtlenítéssel foglalkozó cégeknél a minisztériumok és más illetékes hatóságok képviselői, hiszen a felelőtlenség, korrupció, pénzhajhászás miatt továbbra sem működnek szabályszerűen a dolgok Romániában. Így nem csoda, hogy tavaly is az derült ki a minisztériumi ellenőrzés során, miszerint több mint 30 romániai kórházban használtak a szabványoktól eltérő fertőtlenítőszereket. Egyébként abból sem tanult a korrupciót és csalást még mindig a keblén melengető országunk, hogy az elmúlt években óriási léptékű fertőtlenítőszer-csalásra derült fény. Biztosan sokan emlékeznek rá, hiszen hosszú ideig hangos volt a sajtó attól, hogy a Hexi Pharma vállalat hat éven keresztül 340 egészségügyi intézmény képviselőit csapta be azzal, hogy valótlanságot állított az általa forgalmazott fertőtlenítőszerek baktériumölő képességéről, ugyanakkor a termékek címkéin is megtévesztő adatokat tüntetett fel.

Így megy ez minálunk. Hiába derül fény a korrupcióra, csalásra, szabálytalanságra, hiába rendelnek el alapos ellenőrzéseket az egymást sűrűn váltó miniszterek, mindhiába ejnye-bejnyéznek és fogadkoznak, hogy ők majd gatyába rázzák a dolgokat, mert egyelőre úgy tűnik, ennek túl sok az akadálya. Valószínűleg olyan, a korrupciótól, törvénytelenségektől megtisztító erejű, fertőtlenítő, kártevőirtó varázsszerre lenne szüksége az országnak – megfelelő mennyiségben és hígításban –, amit egyelőre nem találtak fel.