Balogh Levente 2020. január 14., 08:49

Anyanyelvhasználat: meddig leszünk önmagunk ellenségei?

 Legalábbis a magyar közösség azon tagjai, akik félelemből, rosszabb esetben nemtörődömségből vagy igénytelenségből nem akarják a saját anyanyelvükön készült feliratokat használni vállalkozásukban. És sajnos nincsenek kevesen.

Persze sokan vannak azok is, akik nem hanyagolják az anyanyelvhasználatot, sőt másokat is arra buzdítanak, hogy éljenek nyelvi jogaikkal, és magyar nyelven is tüntessék fel a különböző feliratokat üzletükben, cégük székhelyén és telephelyein, illetve termékeiken, valamint kommunikáljanak magyarul is az ügyfeleikkel. A sajtóban az elmúlt harminc évben számtalan ilyen felhívás látott napvilágot, mint ahogy a politikum és a civil szervezetek képviselői részéről is.

Sokan vannak ugyanakkor azok, akik szeretnének ugyan magyarul is kommunikálni, de attól tartanak, ezzel elriasztanák a román ügyfeleket. Ami azért meglehetősen rossz képet fest a romániai valóságról, és újabb bizonyíték arra, mekkora hazugság a román kormány és egyéb hivatalos szervek által bel- és külföldön is terjesztett propaganda, miszerint Romániában példás a kisebbségek helyzete. Hiszen ha a magyar közösség tagjai úgy érzik: hátrányuk származik abból, ha nyilvánosan használják a saját anyanyelvüket, az mindennek nevezhető, csak példás állapotnak nem. Ennek nyomán fölmerül a dilemma: hogyan lehet ilyen körülmények között mégiscsak érdekeltté tenni a vállalkozókat abban, hogy magyar feliratokat is kihelyezzenek?

Talán megoldást jelenthet – legalábbis részben – a Székely Figyelő Alapítvány kezdeményezése, amely bizonyos mértékig anyagilag is érdekeltté teszi a vállalkozókat abban, hogy a magyar nyelv használatáról döntsenek a román mellett. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, az eddig elsősorban a romániai hatóságok visszaélései és a jogsértések elleni fellépéssel foglalkozó szervezet pályázatot hirdetett azok számára, akik a meglévő román nyelvű feliratot szeretnék kétnyelvűsíteni, azaz magyarul is kihelyezni, illetve akik ezután akarnak kétnyelvű feliratot kihelyezni szervezetük vagy cégük üzletében, műhelyében, irodájában. Ezáltal legalább a feliratok elkészítésének anyagi költségeitől megszabadulnak. Mindez más régiók számára is követendő példaként szolgálhat. Nem csupán a helyi civil szervezetek számára, de akár a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatási programok sorába is bekerülhet egy olyan pályázat, amely ilyen célokra biztosít összegeket – sőt akár eleve a kétnyelvűséghez lehetne kötni a többi támogatást.

Persze ez még nem feltétlenül oszlatja el azokat a félelmeket, hogy a már az óvodától magyarellenességre szocializált románok elkerülik majd az olyan üzleteket, amelyekben magyar feliratok is vannak. A jelenlegi, egyre magyarellenesebb közhangulatban valóban elképzelhető, hogy vannak olyanok, akik ilyen primitív módon állnak hozzá az őshonos magyar közösség nyelvi jogainak érvényesítéséhez, de azért nem hozzájuk kellene idomulni. Főleg, hogy nyugati multicégek hipermarketjei már meglépték ezt – például Nagyváradon –, és elnézve az ott tolongó tömegeket, nem úgy tűnik, hogy a románokat zavarnák a magyar feliratok. Akkor meg miért maradnának le mögöttük a helyi magyar vállalkozók?

Olyan védekezést is hallottunk már magyar vállalkozó magyar alkalmazottjától, hogy az adóhivatal illetékese fenyegette meg a céget: ne merészeljenek kétnyelvű feliratokat kitenni. Ám a dolog fordítva is működik: a magyarok meg azokat a cégeket bojkottálhatják, amelyek következetesen visszautasítják a magyar nyelv használatát az olyan településeken, ahol több tízezres nagyságrendben élnek magyarok. Csakhogy eddig még el kell jutni, ki kell alakítani a vegyes lakosságú vidékeken élő magyar közösségek tagjaiban azt az igényt, hogy nyilvánosan is használják az anyanyelvüket, és ezt megköveteljék a cégektől is.

És senkinek sem kellene attól félnie, hogy feljelentse azon román hatósági képviselőket, akik a magyar anyanyelvhasználat ellen lépnek fel. Mert továbbra is érvényes az a megállapítás, hogy nincs sok értelme az anyanyelvhasználati jogok bővítéséért küzdeni, ha sokan közülünk engedik magukat megfélemlíteni. Vagy ami még rosszabb, kényelmességből, az „úgyis mindenki ért románul” hozzáállás jegyében még a meglévő jogokkal sem akarnak élni.