Közös mezőgazdasági doktori iskola elindítását is tervezi a Sapientia és a Szegedi Tudományegyetem

Krónika 2020. január 13., 13:38

Együttműködési szándéknyilatkozatot és karok közötti együttműködést írt alá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az erdélyi intézmény Kolozsvári Karán.

A Sapientia és a Szegedi Tudományegyetem vezetői ráznak kezet a megállapodás aláírása után Fotó: Sapientia

A hétfőn szentesített megállapodás kapcsán az EMTE úgy véli, hogy az együttműködés történelmileg is megalapozott, hiszen Szeged és Kolozsvár két olyan egyetemi város, melyek a múltban is szorosan kapcsolódtak egymáshoz. A Sapientia közleménye szerint a két egyetem vezetői az együttműködési lehetőségekről egyeztettek, kiemelten megvizsgálva az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara szakjainak és a Sapientia agrármérnöki, kertészmérnök, tájépítész alapképzéseinek működését, projektjeit.

„Az együtt gondolkodás újabb szinten köti össze a két intézményt, ezáltal egy újabb Kolozsvár–Szeged kapcsolódási pontot képezve, a két egyetemi város történelmi kötöttségére építkezve” – hangzott el a megbeszélésen.

A tárgyalások során a felek érintették egy mezőgazdasági területen megvalósítandó, közös doktori iskola elindítását, a pedagógusképzésben való együttműködést, a hallgatói és oktatói mobilitás erősítését az Erasmus+ és a Makovecz-program keretében, illetve a tudományos diákköri együttműködéseket.

A kolozsvári Sapientiát a szegedi intézmény háromtagú küldöttsége látogatta meg: Zakar Péter egyetemi tanár, nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes, Mikó Edit egyetemi docens, az SZTE Mezőgazdasági Karának dékánja, illetve Komarek Levente egyetemi docens, a Mezőgazdasági Kar oktatási dékánhelyettese vettek részt a programon. A látogatás keretében együttműködési szándéknyilatkozatot, illetve kari együttműködési szerződést írtak alá a jelen levő vezetők, illetve szakmai megbeszélésre is sor került, mely a Sepsiszentgyörgyön működő agrármérnöki képzésből indult ki, és a további együttműködési lehetőségekről is tárgyalt a küldöttség.

A Sapientia részéről Dávid László egyetemi tanár, az EMTE rektora, Tonk Márton egyetemi tanár, a szenátus elnöke, Balog Adalbert egyetemi tanár és Mara Gyöngyvér egyetemi docens, az erdélyi intézmény rektorhelyettesei, Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának dékánja, Nyárádi Imre-István egyetemi adjunktus, dékánhelyettes, illetve Fazakas Csaba egyetemi adjunktus, a Kertészmérnöki Tanszék tanszékvezetője vettek részt. Közölték, a tartalmas beszélgetésből kiindulva a jövőben szoros együttműködés létesül a két intézmény között.