Orban és Johannis modellje

Harminc éve ezekben a napokban a bukásra ítélt fasiszta-bolsevista rezsim nemzetiségtől függetlenül, válogatás nélkül lövetett bele a szabadságra vágyó tömegbe. Az akkori rendszer az ország minden polgára számára egyre élhetetlenebbé vált, azonban a magyar közösség számára még a többiekhez képest is igyekeztek élhetetlenebbé tenni. Iskoláit bezárták, művelődési intézménye és sajtója egyre jobban fuldoklott a rendszer ideológiájának és sovinizmusának béklyójában. Még a települések nevét sem lehetett magyarul leírni.

Magyarországot – amely ugyanazon gyilkos kommunista eszme rabságában nyögött, csak 1956 után annak lájtosabb, gulyáskommunista változatáéban – pedig első számú közellenségnek, a román „belügyekbe” beavatkozó (értsd: a magyar közösség fokozatos ellehetetlenítése, megfélemlítése és elüldözése ellen, ha halkan is, de szavát felemelő), irredenta békebontónak kiáltották ki.

Harminc évvel a rémséges korszak vége után azért ennyire nem reménytelen a helyzet, nem teljesen nyílt az elnyomás. Sőt Románia – gyakorlatilag a nemzetiségeket is meglepve – kikiáltotta december 18-át a nemzeti kisebbségek napjának. Amikor a politikai elit hangzatos, de semmitmondó szólamokban fejtheti ki, mennyire elkötelezett a sokszínűség, a kisebbségi jogok elismerése mellett.
Ahogy azt most Ludovic Orban nemrég hivatalba lépett miniszterelnök is tette.

Aki nem hazudtolta meg a sokéves bukaresti hagyományt: a kisebbségek napja alkalmából közzétett üzenetében kommunikációs stábja ezúttal is elsütötte a magyar közösség részéről már csak gúnyos mosolyt, fáradt legyintést kiváltó kijelentést, miszerint Románia a kisebbségek jogainak védelme szempontjából az egyik legmegbecsültebb modellé vált.

Nos, számtalanszor felsoroltuk már, miért is jellemezhető arcátlan, cinikus hazugságként, provokációként ez a kijelentés, de azért nem árt nagy vonalakban elismételni. Orban miniszterelnök pártja az elmúlt néhány évben ellenzékben működve sikeresen leküzdötte magát az ország egyik legsovinisztább, legmagyargyűlölőbb pártjává, ott próbálták elkaszálni, beszántani a magyarok jogait kiterjesztő kezdeményezéseket, ahol érték. A román állami szervek magyargyűlölő álcivilek segítségével hadjáratot folytatnak a magyar feliratok, jelképek és anyanyelvhasználat ellen, a bíróságok pedig rendszerint nekik adnak igazat, amikor román bírák teljesen illetéktelenül meg akarják szabni magyar embereknek, hogy mit és hogyan mondhatnak az anyanyelvükön. A magyar orvosi felsőoktatás ellen a mindenkori román kormányok által nem csupán eltűrt, de támogatott hadjárat zajlik, a már visszaszolgáltatott magyar ingatlanok, iskolák és erdők visszaállamosítása érdekében pedig ugyancsak állami intézmények tesznek meg mindent – elvégre a demokrácia nagyobb dicsőségére a magántulajdon akkor nem annyira szent, ha az a magyaroké.

Miután az apai ágon magyar származású Ludovic Orban legalább a látszat kedvéért megíratta stábjával a nevetséges kommünikét, hosszas csend után az elvileg száz százalékban német, de magát románnak valló Klaus Johannis államfő is vette a fáradságot, hogy egy bukaresti rendezvényen felolvastasson egyik tanácsosával egy semmitmondó, közhelyektől hemzsegő nyilatkozatot.

Még ennél is elsöprőbb üzenetértékkel bírnak Johannis megnyilvánulásai a temesvári forradalmi események 30. évfordulója kapcsán. Miközben még a város polgármestere, Nicolae Robu és az USR parlamenti képviselője, Iulian Bulai is elismerte Tőkés László érdemeit a forradalom elindításában, Johannis egy szóval sem emlékezett meg róla, ehelyett katonatisztekkel és ortodox pópákkal ünnepelt – talán nem nagy demagógia, ha megemlítjük, hogy harminc éve a hadsereg volt az, amely Temesváron a tömegbe lőtt, az ortodox katedrálisban menedéket kereső tüntetők előtt pedig a pópák bezárták a kapukat.

De Johannis abban is a harminc éve megbukott rezsim átkos örökségét élteti tovább, hogy gondolkodás nélkül utasította el a magyar kormányfő közép-európai együttműködésre való ajánlatát – elvégre Bukarestben minden, a magyaroktól érkező ajánlat gyanús, mert lehet, hogy Erdély visszafoglalásának szándéka lappang a háttérben. Hát ez az a példaértékű modell, amit a magyar származását megtagadó Ludovic Orban és a német származását sutba dobó Klaus Johannis ajánl ma a kisebbségeknek Romániában. Talán nem vagyunk túl udvariatlanok, ha azt mondjuk: köszönjük, de nem kérünk belőle.