Premierek és jótékonykodás a szatmári színházban

Krónika 2019. december 13., 17:59

Két előadást mutat be, és jótékonysági vásárt szervez a hétvégén a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Gengszter nagyi című előadást mutatja be szombaton a szatmárnémeti Harag György Társulat Fotó: Czinzel László/ Harag György Társulat

A Brighella Bábtagozat szombaton mutatja be a Holle anyó című bábjátékot az Iparos Otthonban. Az előadás rendezője Somogyi Tamás. „A Holle anyó című Andersen-mese hitet ad, hogy létezik olyan erő, amely igazságot szolgáltat és ez az igazság annak a pártján áll, aki másokkal elfogadó, segítőkész és képes kiállni értékrendje mellett” – olvasható az előadásról.

Szintén szombaton 11 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán mutatja be a Harag György Társulat a Gengszter nagyi című gyermekelőadást. David Walliams sikerkönyvét Gimesi Dóra dolgozta át, az előadás rendezője Nagy Regina.

Ben, egy önbizalomhiányos kiskamasz és nagymamája, a családja által elhanyagolt, unalmasnak tűnő öregasszony története sokkal jobban megérintett, mint elvárnánk egy ifjúsági darabtól.

A fiú rettentően unatkozik a nagyinál minden péntek este, a nagymama pedig nem találja a hangot a gyermekkorból épp hogy kinőtt kamasszal. Látszólag kudarcra ítélt kapcsolat, ám egy este, Ben óriási gyémántokat talál a nagyi kekszesdobozában. Lehet, hogy a nagyi nem is az, akinek látszik?” – írja a rendező.

Hagyomány, hogy a szatmári társulat jótékonysági előadással támogatja a rászorulókat.

A Haragos kézművesek elnevezésű jótékonysági vásár ötlete a társulat színészeitől származik, akik közvetlenebb módon is szerettek volna segíteni, legfőképp a gyermekeknek. Az érdeklődők többek között kézzel készített ajándéktárgyak, asztal- és karácsonyfadíszek, vászontáskák, képeslapok és házi sütemények közül válogathatnak. Várnak minden kedves adakozni, melegedni és kacagni vágyót szombaton 18 órától és vasárnap 15 órától az Északi Színház előcsarnokába és a Grandstandbe (az Északi Színház büféje). Ezenkívül várnak megunt ruhákat, játékokat, mesekönyveket, melyekkel szintén a Segíts te is! Alapítványt támogatják.