Ünnepi táncház a prímás tiszteletére: koncertsorozattal köszöntik hatvanadik születésnapján a táncházmozgalom egyik alapítóját

Kiss Judit 2019. december 05., 23:12

A hatvan éves Papp István „Gázsát”, az erdélyi táncházmozgalom egyik alapítóját, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímását ünneplik a hét végén szülővárosában, Kolozsváron. 

A kolozsvári Papp István „Gázsa” a nemzeti táncegyüttes prímása Fotó: Zagyi Lajos / folklife.hu

Szülővárosában, Kolozsváron tartják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímásának születésnapi koncertjét: Papp István „Gázsa”, az erdélyi táncházmozgalom egyik alapítója hatvan éves. Az erdélyi és magyarországi zenészek szombaton este hét órától gyűlnek össze a kolozsvári Tranzit Házban az ünnepi koncertre, a közönség egyedülálló válogatást kap a gazdag népzenei életműből – közölte a szervező Bogáncs-Zurboló Egyesület.

A műsorban az erdélyi táncházmozgalom alapjait jelentő mezőségi és kalotaszegi zenék mellett ádámosi, szatmári, méhkeréki, szászcsávási és őrkői dallamok is felcsendülnek, illusztrálják a prímás erdélyi és magyarországi pályafutásának legfontosabb állomásait.

A nagyszabású koncert meghívott előadói között szerepel az erdélyi táncházmozgalom egyik alapító zenekara, a Bodzafa, a magyarországi évek alatt szerzett zenészbarátok és kollégák formációja, a Gázsa zenekar, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Fellépnek az erdélyi zenészgenerációk fiatalabb tagjai is az Üsztürü, Heveder együttessel. A koncerten közreműködik Papp István „Gázsa” két zenekara, a Gázsa zenekar (Papp István Gázsa, Árendás Péter, Liber Róbert, Szabó Dániel) és a Bodzafa (Papp István Gázsa, Kelemen László, Szalay Zoltán), Györfi Erzsébet (Barozda), az Üsztürü zenekar (Major Levente, Moldován Horváth István, Szász József, Szász Lőrinc), a Heveder zenekar (Fazakas Levente, Molnár Szabolcs, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György), a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és zenekara (Papp István Gázsa, Takács Ádám, D. Tóth Sándor, Liber Róbert, Csávás Attila), Demeter Erika és Székely Levente.

Papp István Kolozsváron született 1959-ben. Már hét éves korában elkezdett hegedűn tanulni. 1978-ban végzett a kolozsvári Zene Líceumban. Népzenészi pályájának első állomása a Bodzafa együttes volt. A kolozsvári, dési, tordai táncházakban heti rendszerességgel muzsikáltak és számtalan koncertet adtak 1977-ben egyik alapítója volt az erdélyi táncházmozgalomnak. Népzenei gyűjtések sokaságán vett részt, hogy a helyszíneken eltanult új dallamokkal folyamatosan bővíthesse repertoárját, és ezt a megszerzett tudást a táncházakban is kamatoztatta. 1982-től 1989-ig a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák (a mai Háromszék Együttes elődje) hivatásos népi együttes zenekarvezetője volt. Budapesten az 1990-es évek elején a Malév Kamarás együttesben játszott, 1992-től kezdve Kelemen László meghívására a Budapest Táncegyüttes prímása lett. Jelenleg is a Honvéd Együttes, Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának zenekarvezető prímása. 1993-ban megalapította harmadik saját zenekarát, a Gázsa Bandet. Az évek során az együttes bejárta a világot. Európán kívül például Japánban, Kínában, Tajvanon, Mexikóban, Indiában, Egyiptomban, Kanadában és többször az Egyesült Államokban is megfordultak. Egy 2004-es amerikai koncertsorozat egyik állomásaként a washingtoni filharmonikusokkal is tartottak egy Bartók–Liszt–Brahms-műveket tartalmazó, és azok népzenei gyökereiről szóló koncertet. A világ minden táján népszerűsíti a népi kultúrát és az autentikus népzenét.

 A Tenkes kapitánya – A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kolozsváron

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kolozsváron adja elő A Tenkes kapitánya című táncjátékát vasárnap este 7 órától a kolozsvári Magyar Operában. Az előadást a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán rendezte, az eseményt a Magyarság Háza és a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezi. Az előadás a II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében valósul meg. Az esemény keretében adják át a Kincses Kolozsvárért-díjakat. A gálaműsorra a belépés ingyenes. A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. A Tenkes kapitánya című történelmi kalandfilm meghatározó szerepet töltött be a magyar televíziózás történetében. Az 1964-ben készült fekete-fehér film – mint a Magyar Televízió első sorozata – annak idején óriási népszerűségre tett szert. A téma a Rákóczi-szabadságharc idején, Siklós környékén folyó kuruc–labanc küzdelmeket idézi. A táncjátékban – megőrizve a film legjelentősebb, legszórakoztatóbb epizódjait – , megidézik a kuruc kor legendás személyeit, zenei- és mondavilágát, felidézik nemzetünk történelmi hagyományait; nevezetes és névtelen hőseinket. Előadják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és zenészei, valamint a Honvéd Férfikar.