Pataky István 2019. december 05., 08:13

Titus és Trianon

Nem Washingtonban, Brüsszelben száll harcba Románia érdekeiért, beéri Magyarország szidalmazásával. Persze az a fajta, aki mindezt tagadja, tán még elő is tud kaparni valami távoli magyar rokont, kedves ismerőst annak igazolására, hogy őneki aztán tényleg semmi baja a magyarokkal. Pókerarccal gyűlölködik. Ezt tette akkor is, amikor Victor Ponta miniszterelnöksége idején elérte politikai pályafutása csúcsát: több mint két éven keresztül külügyminiszter lehetett. A későbbi börtönviselt Adrian Năstase mellett kezdett emelkedni a ranglétrán, nagyjából azonos szociáldemokrata diplomáciai iskola szerint nevelkedett politikailag, mint Bogdan Aurescu jelenlegi külügyminiszter.

A mi kedvenc Titusunk most egy jól irányzott tenyeressel csapott bele a nagyromán lecsóba. Megünnepeltetné Trianont. Nem csupán a jövő évben, annak századik évfordulóján, hanem minden évben, amíg csak román világ van. Az ok? Ha Magyarország a nemzeti összetartozás évének hirdette meg 2020-at, ha megpróbál méltósággal megemlékezni a magyarok millióit más országok határai közé kényszerítő döntésről, akkor Romániának ünnepelnie kell. Nem baj, hogy a románok túlnyomó többségének fogalma sincs Trianonról, vigadjanak, lengessenek zászlót. Ne csak a fagyos december elsején örüljenek Erdély Romániához tartozásának, tegyék azt a meleg kora nyári időben is, június 4-én. És lehetőleg Hargita vagy Kovászna megyében legyen valami szép, felemelő rendezvény e dicső alkalomból. A büszke Titus kezdeményezése után már hallom is a román fociultrák Trianont éltető rigmusát. Ez a tervezet nekik, valamint a velük lelki rokonságban lévőknek szól. Azoknak, akik a Nagy-Románia Párt és Vadim Tudor eltűnése óta elárvultnak érzik magukat.

Egyelőre még csak tervezetről beszélünk, a végső szavazás ezután következik. A Trianon-napról szóló voks annyiban mindenképpen hasznos lesz, hogy megint kapunk egy képet arról, miként is állunk a román politikai erőkkel, az aktuálpolitikával magyar vonatkozásban. A PSD-nél Liviu Dragnea bebörtönzésével újra előtérbe kerültek a Corlățean-félék. Ráadásul a szociáldemokraták most érzik igazán elérkezettnek az időt arra, hogy jó nagyot rúgjanak az RMDSZ-be, amiért az hátat fordított nekik, és besorolt a másik táborba. A PMP-nél is tiszta a helyzet. Tisztességes, fiatal szélsőjobboldali párt nem maradhat ki egy ilyen buliból. Victor Ponta szétesőben lévő társasága elvileg nyilván támogatná a tervezetet, de nem biztos, hogy csupán ezért a megfelelő időben betérnek a parlament üléstermébe. Az ALDE-nál Călin-Popescu Tăriceanu még garanciát jelent az elutasító álláspontra. A magyar szavazatokra is ácsingózó USR-nek ez az akció nem pálya. De mit tesz a székelyudvarhelyi Orbán Imre fia által vezetett PNL? A szakértői bizottságban nemmel szavaztak, de a következő lépésnél a Rareș Bogdant pajzsukra emelő nemzeti liberális törvényhozóknak a nagy nyilvánosság előtt kell vállalniuk voksukat, állásfoglalásukat. Csak a baj van ezzel a Trianonnal.