Pulyka kerülhet a karácsonyi asztalra az egyre drágább sertéshús helyett

Bálint Eszter 2019. november 27., 10:29

A romániai sertéstenyésztők szerint a közeljövőben annyira megnő a disznóhús ára, hogy a romániai lakosság kénytelen lesz pulykával kiegészíteni a karácsonyi menüsort.

A sertéshús drasztikus drágulásával riogatnak az ágazat képviselői Fotó: 123RF

Mindössze három hét leforgása alatt több mint 10 százalékkal drágult a sertéshús, az ágazat képviselői szerint az áremelkedés az ünnepek előtt fokozódó kereslet és az afrikai sertéspestis miatt a korábbinál alacsonyabb kínálat közepette folytatódik. Ioan Ladoși, a sertéstenyésztők egyesületének elnöke a Profit.ro gazdasági portálnak elmondta,

már hagyománynak számít, hogy a disznóhús ára december elseje környékén elkezd felfele kúszni, idén azonban aggasztóbb lehet az ütem.

{A}

Rámutatott: az afrikai sertéspestis begyűrűzése előtt a romániai farmok lefedték a kereslet 60 százalékát, mára azonban ez az arány 40 százalékra csökkent, ami az import erőteljes bővüléséhez vezet. A trendet erősíti az is, hogy Ladoși elmondása szerint sokan exportálnak ázsiai országokba, főként Kínába, nem akarják ugyanis elszalasztani az alkalmat, hogy kilogrammonként 3 euróért értékesítsék a húst, amikor Romániában még 2 eurót sem kérhetnek érte.

A szakember rámutatott,

a farmok kapujánál a sertéshús ára kilogrammonként 1,75 euróról 1,9 euróra nőtt,

arról azonban nem kívánt beszélni, hogy karácsony közeledtével mekkora drágulásra számítanak az ágazat képviselői. Azt viszont leszögezte, egészen biztos, hogy a boltok polcain alkalmazott árban is meglátszik majd a drágulás. „A drágulásokkal egy időben arra számítunk, hogy csökken a romániai lakosság által megvásárolt sertéshúsmennyiség. A vásárlási szokások változására számítunk, és valószínűleg a lakosság egyre több pulykát fog vásárolni. Azok, akik korábban 20 kilogramm sertéshúst és disznóhúsból készült terméket vásároltak, mindössze 10 kilót fognak venni, és a többit olcsó pulykával pótolják ki” – vetítette előre Ioan Ladoși.

A statisztikák szerint amúgy egy romániai lakos átlagosan 23 kilogramm sertéshúst fogyaszt el egy év alatt.