Lemondatták Viorica Dăncilát a PSD éléről, „újraindítanák” a szociáldemokrata pártot

Krónika 2019. november 27., 00:49

Viorica Dăncilă lemondott a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről, egyúttal feloszlott az alakulat vezetősége is az államfőválasztáson elszenvedett vereség következtében.

Fotó: Viva.ro

A párt országos végrehajtó tanácsának keddi, több mint hat órás, éjfélbe nyúló ülését követően maga a volt miniszterelnök és a PSD több vezetője jelentette be a döntéseket. Dăncilă elmondta, megértette pártbeli kollégái álláspontját, miszerint a PSD „újraindítására” van szükség az elnökválasztás elvesztése nyomán, és hogy valakinek vállalnia kell a felelősséget a kudarcért. Mint ismeretes, a megmérettetést Klaus Johannis a szavazatok 65,88 százalékának megszerzésével nyerte, míg Viorica Dăncilă a voksok 34,12 százalékát kapta.

Dăncilă ugyanakkor úgy vélekedett, hogy lemondása nem tekinthető „gyengeségi, hanem méltóságteljes pillanatnak”, és meggyőződése, hogy meg kellett hoznia ezt a lépést a párt érdekében.

A PSD irányítását idén május óta ellátó politikus egyébként eredetileg azt javasolta a párt végrehajtó bizottságának, hogy csak jövő év februárjában rendezzék meg a PSD tisztújító kongresszusát. Miután azonban társai leszavazták, és az alakulat alelnökeinek többsége lemondott, Dăncilă is kénytelen volt lemondani.

A párt vezetését ideiglenesen Marcel Ciolacu, a bukaresti képviselőház elnöke veszi át a másfél hónapon belül megtartandó tisztújító kongresszusig; Ciolacu Paul Stănescut kérte fel a pártfőtitkári teendők ellátásával. Az ideiglenes pártelnök „normálisnak” nevezte Dăncilă döntését, közölve: nem vették át „erőszakkal” a PSD irányítását, és szerint senki nem kérte távozásra Dăncilát.