Ezer szállal kötődik Erdélyhez az új, jövőre bemutatandó Bánk bán-előadás

MTI 2019. november 26., 15:35

Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente gyergyói származású művészt láthatja majd a közönség, egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt – hangzott el sajtótáj&a

A címszereplő Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vadász Dániel, a Coopera alapító producere az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a 2020-ban induló, hazai és nemzetközi turnét is magába foglaló előadássorozat erdélyi díszbemutatója 2020. augusztus 9-én lesz a csíksomlyói Nyeregben, ahová mintegy 100 ezer embert várnak a szervezők. Az opera anyaországi bemutatójára jövő év augusztus 20-án kerül sor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A külföldi turné első állomása az opera hazájába repíti a magyar nemzeti operát: októberben az olaszországi Genova ad otthont az előadásnak – közölte a producer.

Vadász Dániel elmondta, hogy a tervek szerint három évig játszanák az új produkciót és ez alatt csaknem száz előadást láthatna a közönség.

Az első két előadást a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarával, Vegyeskarával és Balettkarával közösen hívják életre, a későbbiekben pedig, ahogy a Coopera előadásai kapcsán lenni szokott, helyi színházak karai csatlakoznának be az énekesek mellé. Magyarországon többek között a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Győri Nemzeti Színházban is színpadra állítják az előadást. „Számomra és számunkra a nemzeti összetartozást nem lehet szebben kifejezni, mint a művészettel, anyaországi és határon túli művészek közös alkotásával” – mondta Vadász Dániel.

A produkcióba a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila és a Liszt-díjas Molnár Levente mellett olyan kiemelt művészeket sikerült bevonni, mint a szintén Liszt-díjas Kesselyák Gergely karmester, valamint Kováts Kolos és Kálmándi Mihály Kossuth-díjas operaénekesek. Melinda szerepében a Honthy-díjas Fischl Mónikát, míg Gertrúd szerepében a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett mezzoszopránt, Mester Viktóriát láthatja a közönség. A produkció első szereposztásában színpadra áll még Boncsér Gergely és Kendi Lajos is – emelte ki Vadász Dániel.

Fischl Mónika operaénekes, Molnár Levente operaénekes, Kesselyák Gergely karmester, Vidnyánszky Attila rendező és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója beszélget a budapesti sajtótájékoztató előtt Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nagy örömmel fogadta a megkeresést, különös tekintettel arra, hogy az augusztus 20-ai előadások mindig kiemelt ünnepként szerepelnek a Szabad Tér Színház nyári évadában. Vidnyánszky Attila – akinek elmondása szerint ez lesz a hetedik Bánk bán-rendezése – elmondta, hogy nagy ajándék számára, hogy ő rendezheti az előadást, ami óriásai kihívás lesz számára. „Mint mondta, a legjobban megírt magyar színdarabnak tartja a Bánk bánt, amely shakespeare-i magasságokat ér el. A történet mindig aktuális, a legnagyobb dolgainkról, örökké létező problémáinkról, lehetőségeinkről szól” – tette hozzá.

Kesselyák Gergely Liszt-díjas karmester kitért arra, hogy a Bánk bán ősverzióival szemben ő a Nádasdy-féle átdolgozás mellé áll, de nyitva hagyja azt a kérdést, hogy végül milyen előadást láthat majd a közönség.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy az előadáshoz az Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a múzeum közreműködésével egy utazó kiállítással készülnek, amely a Bánk bán opera és dráma több mint 200 éves történetét mutatja be. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elmondta, hogy megtisztelő számukra, hogy ebben a felállásban egy új Bánk bán részesei lehetnek. A darab helyi jelentőségét hangsúlyozva hozzátette: több mint 150 év alatt alig volt Kolozsváron olyan évad, amelyből kimaradt a repertoárból Erkel Ferenc műve.