Megugrott a költségvetési hiány, az oktatás és a szállításügy látja kárát a kiegészítésnek

Krónika 2019. november 26., 12:35

Az idei második költségvetés-kiigazítás nyomán a költségvetési deficit a hazai össztermék (GDP) 4,3 százalékára emelkedik; az intézkedés során többek között a munkaügyi, az egészségügyi, a regionális fejlesztési, a pénzügyi és az üzleti szféráért felelős minisztérium büdzs&e

Fotó: Barabás Ákos

A bukaresti pénzügyminisztérium honlapján kedden közzétett sürgősségi kormányrendelet tervezete értelmében többek között csökken a büdzséje az oktatási, a belügyi és a szállítási minisztériumnak. Erre az évre egyébként a költségvetési hiánycél 2,76 százalékos volt.

A jogszabálytervezet indoklása szerint a büdzsé összeállításánál olyan bevételekkel is számoltak, amelyek megvalósulása igen bizonytalan az idei költségvetési év folyamán, és ezek olyan költségvetési „csúszásokhoz” vezettek, amelyek miatt a 2019-es költségvetési hiány a GDP 4,3 százalékára nőtt a hivatalosan kitűzött 2,76 százalékos hiánycélhoz képest.

A pénzügyi tárca közölte, az év végéig hátralévő rövid idő nem teszi lehetővé azon strukturális intézkedések alkalmazását, amelyek a költségvetési hiánycélt az eredetileg vállalt határokon belül tartanák.

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett tervezet szerint a munkaügyi minisztérium büdzséjét 3,98 milliárd lejjel egészítik ki, ebből több mint 1,97 milliárd lej irányul a társadalombiztosítási büdzsé kiegyensúlyozására (a nyugdíjak, családi pótlékok, a fogyatékkal élő személyeknek nyújtandó állami támogatások, gyermeknevelési pótlékok stb. kifizetésére). Az egészségügyi minisztérium költségvetését közel 2,9 milliárd lejjel egészítik ki.

Az ügyben Klaus Johannis államelnök is nyilatkozott kedden, aki szerint még nem világos, hogy sikerül-e 3 százalékon tartani a jövő évben az államháztartási hiányt, ehhez még további egyeztetések szükségesek. A Ludovic Orban miniszterelnök által vezetett kormány azt a célt tűzte ki, hogy december 15-ig készíti elő a 2020-as költségvetést.

A regionális fejlesztési és közigazgatási tárca költségvetése 1,76 milliárd lejjel nő, ebből az összegből fedezik többek között a helyi fejlesztések országos programja (PNDL) keretében felgyűlt számlák kifizetését. A pénzügyminisztérium büdzséjét 388,3 millió lejjel egészítik ki, az üzleti szféráért felelős tárca költségvetését pedig 299 millió lejjel, hogy biztosítani lehessen a kis- és középvállalkozások támogatását célzó projektek lebonyolítását. Ezzel szemben az oktatási minisztérium költségvetése 2,08 milliárd lejjel csökken. Ez az összeg többnyire a külföldi, vissza nem térítendő alapokból finanszírozott projektek költségeinek megtakarításából ered.

A belügyminisztérium költségvetése közel 1,19 milliárd lejjel csökken, itt is a külföldi, vissza nem térítendő alapokból finanszírozott projektekből származik a megtakarítás. A szállítási minisztérium esetében a büdzsé csökkenése 1,08 milliárd lejre rúg, a mezőgazdasági minisztérium esetében közel 1,07 milliárd lejt, az európai alapok minisztériuma esetében 302,3 millió lejt, mindhárom esetben főként a külföldi, vissza nem térítendő alapokból finanszírozott projektekből származik a megtakarítás.

A kormányfőtitkárság büdzséje 227,5 millió lejjel, a távközlési tárcáé pedig 110,9 millió lejjel csökken a költségvetés-kiigazítás nyomán.