Egyre keresettebb a minőségi torma a magyar–román határ mindkét oldalán

Makkay József 2019. november 20., 13:41

A magyarországi Létavértesen és az erdélyi Bihardiószegen gazdálkodó Heit Loránd idejében rájött arra, hogy egy mezőgazdasági őstermelőnek a feldolgozás jelenti a jövőt. A kisvállalkozó a kezdeti pár száz üveg savanyúságtól eljutott az évi harmincezer palackig.

Heit Loránd lopóval. A bihardiószegi borász 3,5 hektárnyi szőlőt művel

A gazdák részéről egyre keményebb küzdelem folyik terményeik értékesítéséért. Míg sokan ki vannak szolgáltatva a nagybani felvásárlók és viszonteladók árainak, egyre többen túllépnek ezen, és maguk próbálkoznak helyi feldolgozással és értékesítéssel. Ami nem könnyű feladat, hiszen ennek elkezdéséhez rendszerint egy erős impulzusra vagy valamiféle kényszerítő erőre van szükség.

Ahogyan ez Heit Loránd esetében is történt, aki a román–magyar határ magyarországi részén fekvő Létavértesen termesztett tormát, mígnem 2012-ben olyan alacsony lett a felvásárlási ára, hogy nem érte meg a terményt értékesíteni.

Ekkor született meg az ötlet, hogy mi lenne, ha a nyersanyagot maguk dolgoznák fel és forgalmaznák.

Abban az évben mintegy 15–20 mázsa torma maradt a nyakukon, így a családban elkezdődött a régóta ismert receptek kipróbálása és finomítása. Őstermelőként beadták az igényt a feldolgozásra, és a helyszínen vizsgálódó ellenőröktől hosszú listát kaptak, hogy a háztáji kisüzemnek mire van szüksége a biztonságos üzemeltetéshez. „Mivel tőkénk nem volt, saját garázsomat alakítottam át az ellenőröktől kapott lista alapján EU-komform feldolgozó kisüzemmé. A kezdeti néhány száz vagy ezer üveg torma mostanra évi 30–35 ezerre nőtte ki magát, így váltanunk kell: nézelődünk, merre lépjünk, hova induljunk” – fogalmaz a gazda.

A feldolgozásra váró torma, ahogy a kertből kikerül Fotó: Heit Lóránd

A tormatermesztés fellegvára

Az érmelléki Bihardiószegen született Heit Loránd a debreceni egyetem néprajz szakán végzett, majd doktorált, és itt ismerte meg létavértesi származású feleségét, Szilágyi Szilviát. Úgy döntöttek, elődeik szülőföldjére térnek haza, így kétlaki életmódot alakítottak ki a – vendéglátóm megfogalmazása szerint – „gúnyhatár” két oldalára került, egymástól 15 km-re fekvő falvakban.

A partiumi részen fekvő Diószegen szőlőtermesztésbe fogtak, és ma már 3,5 hektárnyi területet művelnek. A borospincében előállított boraikat nyári időszakban a Bihardiószegen működő borteraszon értékesítik turistacsoportoknak falusi turizmus keretében, előzetes bejelentkezés alapján. Ilyenkor 10–15 bormintát lehet megkóstolni, illetve a felszolgált ételeket elfogyasztani. Az étkek rendjén szerepel saját készítésű, prémium minőségű tormájuk is.

A két lábon állás pénzforrása a létavértesi tormafeldolgozó műhely is, amelyhez negyed hektáros kertjük biztosítja az alapanyagot, de a feldolgozott nyersanyag iránti igény növekedésével környékbeli gazdákkal is termeltetnek tormát. Ebben a kelet-magyarországi régióban sokan foglalkoznak e jellegzetes fűszernövénnyel.

Létavértes, Újléta, Kokad, Bagamér, Vámospércs és Monostorpályi a legfontosabb tormatermesztő települések, ahol mintegy 1200 hektáron termesztik ezt a messze földön híres haszonnövényt.

A tormának itt régi hagyományai vannak: a Kádár-rendszerben a faluban helyi feldolgozó üzem működött, amit a rendszerváltás után lehetetlenítettek el, majd felszámoltak. Azóta a nagybani felvásárlók és viszonteladók elsősorban Nyugat-Európába szállítják a tormát.

Őrlés előtt vékony szeletekre vágják Fotó: Heit Lóránd

Adalék- és tartósítószer-menetesen

A torma iránt egyre nagyobb az érdeklődés, hiszen nincs olyan élelmiszerbolt, amelynek polcain ne találkoznánk a jobb vagy gyengébb minőségű, üvegbe zárt, pépes termékkel. Heit Loránd szerint a multinacionális üzletláncok választéka Bukarest, Budapest, Pécs vagy München üzleteinek polcain mintegy kilencven százalékban a kelet-magyarországi tormát kínálja. Az más kérdés, hogy milyen minőségű az üvegenként pár lejbe kerülő nagyüzemi kínálat. Heit kisüzeme ezen kívánt változtatni, amikor 2012-es indulása óta adalék- és tartósítószer-mentesen hirdették meg termékeiket.

Hét évvel ezelőtt ez még nem volt annyira elismert és felkapott, mint napjainkban, de most már jobban figyelnek a minőségre a vásárlók”

– magyarázza a vállalkozó, aki öt éve mondta fel tanári állását: családjával gazdálkodásból és terményfeldolgozásból él.

A torma egy erős fűszernövény, így a hagyományos ecetes felöntőlével két hónapig is élvezhető az ízvilága, nem kell hozzá tartósítószer. Egy idő után azonban megbarnul és elveszíti csípősségét, zamatát, de ez normális jelenség, magyarázza a szakember, aki szerint természetes ételről és nem mű élelmiszerről van szó.

Semmi nem vész kárba

A torma a régi parasztgazdaságok kiirthatatlan növénye volt, amely bárhol felbukkant. Ehhez képest

a tormatermesztés alapos növénytermesztési ismereteket igénylő foglalkozás, hogy megfelelő hozamok szülessenek.

A napjainkra jórészt teljesen gépesíthető tormaföldek megfelelő agrotechnikával – mélyszántás, a tormagyökerek tavaszi dugványozása, bakhátak, ormok gépi készítése, megfelelő növényvédelem, majd az októberi, novemberi kiszántással történő betakarítás – kiváló minőségű és mennyiségű hozamot adnak.

A végtermék, a családi kisüzem címkéjével Fotó: Heit Lóránd

Heit szerint a torma sok mindent kibír, még az augusztusi jégesőt is, ami a leveleit fodrosra szaggatja, de újrahajt. Ahhoz, hogy a gyökér nagy fejű, darabos és szépen fejlett legyen, megfelelő tápanyag-utánpótlásra és nyári nagy melegben árasztásos öntözésre van szüksége, mert a torma vízigényes növény, magyarázza Heit. A 28–30 centiméter hosszú kitermelt gyökér oldalágait levágják, ezekből lesz majd a tavaszi dugvány, a főgyökeret pedig feldolgozzák.

A létavértesi kisüzem a feldolgozás terén továbblépett: a haszonnövényből náluk semmi nem vész kárba.

A feldolgozóból megmaradt tormahulladékot kiáztatják és bio permetszert készítenek belőle, amit idén teszteltek jó eredménnyel a szőlészetben.

Amennyiben pályázati lehetőséggel sikerülne új feldolgozó kisüzemet létesíteni, abban a biopermetszer-előállító technológia is helyet kapna.

Manapság napi 100–150 kg torma feldolgozására van kapacitásuk, amihez a családtagok mellett bedolgozó külsős munkatársakra is szükség van a faluból. A Heit család tisztában van azzal, hogy a jövő a fejlesztésben rejlik. Amihez sok százezer eurónyi tőke kellene korszerű gépsorokra és új épületre. A termékeikre van piac. Igaz, hogy ez a fajta prémiumtorma drágább, mint az olcsó nagyáruházi választék, de

Magyarországon és Romániában egyaránt delikatesz boltok és jó minőségű hústermékeket kínáló üzletek polcain találhatók meg a Heit-termékek.

Az agrárvállalkozó szerint a 3–4–5 lejjel többe kerülő üveg torma esetében a tudatos vásárlók érzékelik a minőségi különbséget, így mindig van kereslet kínálatukra. Mint általában az adalék- és tartósítószer-mentes élelmiszerek iránt.

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztró legfrissebb számában látott napvilágot november 20-án.