Bűnvádi eljárás indult a budapesti artistanő erdélyi balesete nyomán

Krónika 2019. november 17., 17:02

Bűnvádi eljárást indítottak a román nyomozó hatóságok, miután Vajdahunyadon a hétvégén mutatványa közben lezuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett egy magyarországi artista.

Fotó: Facebook

A szerencsétlenség eddig tisztázatlan körülmények között történt szombaton, egy budapesti cirkuszi társulat vendégfellépése közben. A 19 éves artistanő röviddel azután zuhant le, hogy elkezdte a számát, és kötéllel mintegy öt méteres magasságba emelkedett.

Az incidensről a világhálóra felkerült videófelvétel tanúsága szerint nem a budapesti cirkusz művésze hibázott, hanem a kötél elszakadt, vagy nem rögzítették megfelelően.

A földre zuhant, a fájdalomtól kétségbeesetten jajveszékelő artistát ölben vitték ki a cirkuszi sátorból. Bende Barna, a vajdahunyadi kórház szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az áldozat súlyos állapotban, medence-, lábszár- és kéztöréssel került hozzájuk, és hétfőn dől el, hogy szükség van-e műtéti beavatkozásra. Bogdan Nițu, a Hunyad megyei rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak bűnvádi eljárást a vajdahunyadi ügyészség felügyelete alatt.