Megszületett az államfőválasztás végeredménye, tizenöt százalékos előny a második fordulósok között

Hírösszefoglaló 2019. november 14., 16:29

Klaus Johannis államfő, a múlt héten kormányra került jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte az államfőválasztás november 10-ei első fordulóját az érvényes voksok 37,8 százalékával a végleges eredmények szerint.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szavazatok 3,87 százalékát szerezte meg a megmérettetésen Fotó: Gábor Lajos

A központi választási bizottság (BEC) által csütörtökön ismertetett hivatalos végeredmény értelmében a második helyen Viorica Dăncilă volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke végzett 22,3 százalékkal. Kettejük közül választják meg Románia elnökét a következő öt évre az elnökválasztás november 24-én rendezendő második fordulójában, amelynek választási kampánya hivatalosan pénteken kezdődik, és november 23-án reggel 7 órakor ér véget.

Az MTI által ismertetett sorrend szerint az első fordulóban a harmadik helyen Dan Barna, a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke végzett 15 százalékkal, a negyedik helyre a két kisebb balliberális párt által támogatott Mircea Diaconu színművész került 8,8, az ötödikre pedig Teodor Paleologu, a jobboldali Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnökjelöltje 5,7 százalékkal.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az érvényes szavazatok 3,87 százalékát szerezte meg a megmérettetésen, a szövetség államfőjelöltjére 357 014-en szavaztak.

A legutóbbi, 2014-ben rendezett elnökválasztáson Kelemen 329 727 szavazatot kapott, ami az érvényes voksok 3,47 százalékát tette ki. Akkor az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is volt államfőjelöltje Szilágyi Zsolt személyében, akire 53 146-an szavaztak (0,56 százalék). A szavazatarányt tekintve Kelemen Hunor mostani eredménye 2009-es 3,84 százalékos teljesítményét is felülmúlja, bár számszerűen elmarad az akkori 373 764 vokstól, tíz évvel ezelőtt ugyanis jóval magasabb volt a részvétel.

Idén egyébként minden korábbi romániai elnökválasztásnál alacsonyabb, 51,2 százalékos volt a részvétel, annak ellenére, hogy a külföldön leadott szavazatok száma (675 276) rekordot döntött. A magyarlakta megyékben – a két korábbi elnökválasztáshoz hasonlóan – a részvétel jelentősen elmaradt az országos átlagtól. Az RMDSZ addig tudta a romániai lakosság mintegy 6,5 százalékát kitevő magyarságot számarányához közelítő arányban mozgósítani az elnökválasztásokon, amíg azokat egyszerre rendezték meg a magyar érdekképviselet szempontjából sokkal nagyobb jelentőséggel bíró parlamenti választásokkal.

Az elnökválasztás második fordulóját november 24-én rendezik meg belföldön, a külföldi választóköröket azonban már november 22-én megnyitják, ugyanis a diaszpórában élő román állampolgároknak most három napot biztosítanak arra, hogy éljenek választójogukkal.