Hasznavehetetlen a tizenhárommillió elektronikus kórlap

Bíró Blanka 2019. november 08., 09:20

Országos szinten több mint 13 millió elektronikus kórlapot hoztak létre. Mindezzel „csak” az a gond, hogy a rendszer akadozik, a feltöltés sem megy zökkenőmentesen, a benne szereplő adatokat pedig nem látják összességében a felhasználók.

Az elektronikus kórlapok rendszere nagyon hasznos lenne, ha működne Fotó: Tamás Attila

 Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az elektronikus kórlap rendszerét (DES) kiterjesztik a jövőben azokra az egészségügyi szolgáltatókra is, amelyek nem állnak szerződéses viszonyban a biztosítóval, hogy minden adatot nyilvántartásba vegyenek. Mindezzel „csak” az a gond, hogy – a lapunk által megszólaltatott szakember szerint –

a rendszer akadozik, a feltöltés sem megy zökkenőmentesen, a benne szereplő adatokat pedig nem látják összességében a felhasználók, vagyis éppen az nem valósul meg, amiért a rendszert létrehozták.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szóvivője arról számolt be, hogy az egészségügyi minisztérium támogatásával valamennyi egészségügyi szolgáltatóra kiterjesztik az elektronikus kórlap rendszerének használatát, függetlenül attól, hogy szerződésben áll a biztosítóval vagy sem. Jelenleg 13 118 806 elektronikus kórlap létezik, ezekhez 26 321 orvos szolgáltatott adatokat.

Nagyon fontos, hogy a betegség kezdetétől követni lehessen annak lefolyását. Az orvosnak ismernie kell a kórtörténetet, és ezt nem a beteg elmondása alapján kell rekonstruálnia, mert a beteg nem mindig tudja azokat az információkat, amelyekre egy orvosnak szüksége van”

– fogalmazta meg a biztosító szóvivője.

Az elektronikus kórlap rendszerét 2014-ben indították útjára, aztán jogi bonyodalmak miatt két évre felfüggesztették a használatát, majd 2016 végén tették kötelezővé. Digitális formában tárolja a páciensek adatait a betegségeiről, a kezelésekről, allergiáiról. Az elképzelés szerint az adatokhoz a beteg és a kezelőorvosok is hozzáférhetnek, csakhogy miközben a feltöltés akadozva, de működik, a hozzáférés már kevésbé.

Az elektronikus kórlapok rendszere nagyon hasznos lenne, ha működne – szögezte le megkeresésünkre András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója. Rámutatott, folyamatosan feltöltik az adatokat a rendszerbe. Már ez is akadozik, hiszen az elküldött információkat nem mindig veszi át a leálló rendszer, de a hozzáférés biztosítása még ehhez képest is kezdetleges. „Mi csak töltjük fel az adatokat, de a rendszerben nem látjuk, amit más feltöltött. A piacon beszerezhető kórházi, egészségügyi programokkal a DES rendszere nem kompatibilis” – sorolta a nehézségeket a kórházigazgató. Hozzátette,

ha működne, akkor nagyon hasznos lenne a rendszer, hiszen pénzügyi megtakarításokat eredményezne, és a betegek egészségi állapotát folyamatában lehetne követni.

Nem ismétlődnének a különböző szolgáltatóknál a kivizsgálások, hiszen a rendszerben látható lenne a korábbi eredmény; meg lehetne spórolni sok bürokratikus harcot, nem kellene kísérőpapírokat, zárójelentéseket küldözgetni, a receptet is azonnal láthatná a gyógyszertár – mutatott rá a lehetséges előnyökre András-Nagy. „Rengeteg lehetőséget rejt magában a szoftver, tovább is lehetne fejleszteni, de ehhez az kell, hogy működjék. Jelen pillanatban viszont a kórház szoftverének nincs hozzáférése a többi adathoz, nem látjuk a feltöltött információkat, és a betáplálás is akadozik” – összegzett a kórházigazgató.