Hermész kétórás ajándéküzenete: a nagyváradi közönség is megtekinthette a Kányádi Sándor verseiből összeállított műsort

A Kányádira jellemző közérthető, emberközeli nyelven írott, elmondott és elénekelt, mélységeken és magasságokon átívelő gondolatait adta elő a hétvégén Nagyváradon a budapesti Kaláka együttes és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész.

A Szűcs László vezette Várad kulturális folyóirat munkaközössége vállalta fel annak az eseménynek a megszervezését, amitől a halottak napi óhatatlan szomorúság feloldására tökéletes művészi élményt váró, érdeklődő nagyváradi közönség épp azt kapta meg, amit óhajtott. A békateknőből az első lantot készítő, a pásztorsípot és a betűvetést feltaláló ógörög mitológiabeli Hermészt idéző művészi összhangban két órán át élvezhettük az állami filharmónia koncerttermében Kányádi Sándor verseiből Vannak vidékek címen összeállított műsort.

A Kányádira jellemző közérthető, emberközeli nyelven írott, elmondott és elénekelt, mélységeken és magasságokon átívelő gondolatait a néhány napon belül (november 26-án) ötvenedik születésnapját ünneplő budapesti Kaláka együttes és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész adta elő.

A műsort Bogdán Zsolt indította a Sörény és koponya „poéma két részben két epilógussal többszöri nekirugaszkodással” alcímmel gazdagított Kányádi-művel, már az első percekben azt az érzést keltve a hallgatóban, hogy ez tulajdonképpen a költő neki küldött, személyes üzenete.

Bogdán Zsolt önálló versműsorai – az Ady- és a Dsida-összeállítások – páratlan élményt nyújtanak, ugyanis nem játssza el a szöveget, nem szaval, nem gyönyörködik önnön hangjában, de nem is bratyizik a hallgatóval, hanem olyan egyszerűen beszél, mintha épp az őszintesége miatt rábízott nagyon fontos szavakat közvetítene.

Ekkor jutott eszembe az istenek hírvivőjeként is emlegetett Hermész, amikor pedig bejött a színre a Kaláka együttes négy tagja – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs –, a színpadon már kint lévő hagyományos hangszereik mellé egyéb zeneszerszámokat is hozva, megerősödött a Hermész-képzetem.

Az ismert Volt egy fakatona vers eléneklésével indítottak, s a tökéletesen összesimuló kedves, játékos szöveg és zene hallatán arra gondoltam, mennyire nem véletlen a Kaláka és Kányádi Sándor éveken át tartó együttműködése, hiszen a szerző ismerte fel és fogalmazta meg olyan találóan a Kaláka-megzenésítések leglényegét:

S még végig sem gondoltam ezt a csodálatos összhangot, amikor felhangzott a költő és együttes sokszólamú „egy húron” pendülését erősítő, eredetileg szerelmes versnek íródott Két nyárfa költemény, melynek kezdő és zárószakasza tökéletesen leképezi a Kányádi–Kaláka-párost: „Én sem volnék, ha nem volnál, / ha te hozzám nem hajolnál, / te sem volnál, ha nem volnék, / ha én hozzád nem hajolnék. /…/ Ha nem volnék, te sem volnál, / én sem volnék, ha nem volnál. / Vagyunk ketten két szép nyárfa, / s búvunk egymás árnyékába.”

Az ötven év alatt született számtalan értékelés majd minden esetben kiemeli, hogy

a Kaláka önazonossága elképesztő változatossággal párosul: éppen annyi zenei stílusban képes hiteles előadásra, ahány stílusban a kiválasztott versek íródtak évszázadokon át.

Természetesen emellett mindig érvényesül az együttesre jellemző sajátos megszólalásmód, amit a négy énekhang, valamint a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka biztosít. A fél évszázad alatt harminc albumot jelentettek meg, mintegy ezer dal hangzott el a sok-sok ezer koncert során kül- és belföldön egyaránt. 2000-ben Kossuth-díjjal, 2004-ben Prima Primissima, 2014-ben pedig Magyar Örökség díjjal jutalmazták a hosszú évek alatt folyamatosan szerzett művészi élményt. Köszönet a Várad folyóiratnak, hogy megörvendeztették a nagyváradiakat ezzel a csodás „hermészi ajándék üzenettel”.