Köszönte szépen a vendéglátók ajándékait a CFR Franciaországban, a Fradi is nyert Moszkvában

Páva Adorján 2019. október 25., 00:02

A Kolozsvári CFR és a Ferencváros labdarúgócsapata is idegenben nyert az Európa Liga csütörtöki játéknapján.

A Ferencváros Varga Roland (középen) hajrábeli góljával győzött a CSZKA Moszkva vendégeként Fotó: Fradi.hu

A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata 1-0-ra nyert a Rennes vendégeként az Európa Liga csoportkörének 3. fordulójában. A hazaiak már az 5. percben foghatták a fejüket, ugyanis megfogyatkoztak Mendy kapus félresikerült, piros lapot érő kijövetele nyomán. Négy perccel később Deac értékesítette a megítélt szabadrúgást, ezzel pedig az eredményjelzőn is előnyhöz juttatta a fellegváriakat. Akiket a 29. percben ismét „megajándékoztak” a franciák: Niang 11-est hibázott.

A „vendégszeretet” újabb jeleként Camavinga piros lappal kezdte a második félidőt (46. perc), így a kolozsváriak kettős emberelőnyben őrizhették vezetésüket. Ám a játékrész derekára elkényelmesedtek a vasutasok, és a hibák felélesztették a Rennes-t, amelynek játékosai helyzetekig is eljutottak.

Végül a vendégek sem úszták meg kiállítás nélkül – Susic a 82. percben megkapta második sárgáját –, de a CFR így is elvitte a három pontot.

A csoport másik meccsén a Celtic hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Laziót. A skót csapat 7 ponttal éllovas, a CFR 6, a Lazio 3, a Rennes 1 ponttal követi. A kolozsváriak legközelebb november 7-én a franciákat fogadják.

Ezt megelőzően a Ferencváros könnyen hátrányba kerülhetett volna a CSZKA Moszkva vendégeként, de az első félidőben nagy szerencséje volt, több orosz ziccert is megúszott szárazon. Aztán a második játékrészben kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a 86. percben pedig végleg bebizonyosodott, hogy ez a zöld-fehérek napja volt: a csereként beállt Varga Roland gólra váltott egy helyzetet.

{P2}

Nagyon nehéz ellenfelünk volt, mindkét csapatnak sok helyzete volt. Különösképpen örülök annak, hogy az együttesem összeszedte magát a második félidőben és megszerezte azt a három pontot, amely rendkívül fontos volt mindkét gárdának”

– fogalmazott a lefújás után Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. Az ukrán szakember hozzátette, mindig az eredmény a legfontosabb, az Európa Liga pedig extra motivációt jelent az együttesének. „A második félidőben megerősítettük a középpályánkat, a CSZKA mintha elkészült volna az erejével, mi pedig fel tudtuk venni a versenyt” – jelentette ki az MTI szerint Rebrov.

A négyes másik találkozóján az Espanyol idegenben 1-0-ra verte a Ludogorecet, így a katalánok 7 ponttal vezetnek a 6 pontos bolgárok előtt, míg a Fradi 4, a CSZKA pedig 0 ponttal áll. November 7-én a Ferencváros az oroszokat látja vendégül.