Megzavarta Orbán Viktor parlamenti felszólalását egy ellenzéki képviselő

Hírösszefoglaló 2019. október 21., 16:01

Megzavarta a miniszterelnök parlamenti felszólalását Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hétfőn napirend előtt, az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján.

Orbán Viktor: pártállásra tekintet nélkül mindenkinek Magyarországért és a magyar emberekét kell dolgoznia Fotó: MTI/Kovács Tamás

Orbán Viktor a pulpituson beszélt, amikor Hadházy Ákos táblákat tartott elé. Azokon a többi között olyan üzenetek voltak olvashatók, mint „Stop propaganda, stop korrupció”. Kövér László házelnök rendreutasította a képviselőt; a kormányfő folytatta a beszédét, majd megpróbálta kivenni az egyik táblát a képviselő kezéből, ez azonban nem sikerült.

Az Országgyűlés elnöke ezt követően azt mondta, ezen a pulpituson egy több mint 100 éves golyónyom árulkodik az ellenzéki felelőtlenségről, ostobaságról, hazafiatlanságról.

„Ezt még a kommunisták sem tüntették el, mert ők is érezték valahol, hogy ennek van jelentősége” – idézte az MTI Kövér László szavait. A házelnök arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy a választási vereségből ne azt a következtetést vonják le, hogy ugyanaz „az agresszív háborús politika” a célravezető, amit idáig folytattak. Arra kérte az ellenzéki képviselőket, tartsák be a házszabályt, „ne csináljanak cirkuszt a parlamentből”. Kövér László azt is kérte, hogy aki erre nem képes, forduljon szakemberhez segítségért.

Ezt követően Orbán Viktor folytatta beszédét, fideszes képviselők pedig egy nemzeti zászlóval előbb eltakarták, majd kivették a pulpitus előtt álló ellenzéki képviselő kezéből a tábláit. A miniszterelnök egyébként az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó ülésen elmondta, kormánya álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködik, amely maga is kész erre. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában a magyarországi önkormányzati választást értékelve kiemelte: pártállásra tekintet nélkül mindenkinek Magyarországért és a magyar emberekét kell dolgoznia, mert „a haza nem lehet ellenzékben”.

Hangsúlyozta: a kormánynak külön elismerés, hogy az országban a kormányzó pártok megkapták a szavazatok több mint 50 százalékát. „A kormány folytathatja a munkáját, a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott” – jelentette ki. Orbán Viktor hozzátette: folytatják a munkaalapú gazdaság, a családbarát Magyarország, a növekvő bérek, a tisztességes időskor, az otthonteremtés és a nemzetegyesítés politikáját.