Beledöntötte magát a horvát késbe a magyar fociválogatott, hárommal megúszta a Rossi-csapat

Páva Adorján 2019. október 10., 23:45

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott Horvátország vendégeként az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának csütörtök esti mérkőzésén.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mindhárom hazai gólt nagy védelmi hiba előzte meg: már az 5. percben Modric – aki 125. válogatott meccsét ünnepelte – Kádártól kapott „gólpasszt” ajándékba, majd húsz perc múlva Petkovic Lovrencsics bődületes hibáját követően sarkalt Gulácsi kapujába. A horvát csatár a 42. percben ismét Kádár szerencsétlen mozdulata nyomán növelte a hazaiak előnyét.

Fordulás után a csodavárást is lehetetlenné tette Kleinheisler kiállítása – csupán szépségtapasz, hogy a magyar középpályás által felelőtlenül összehozott tizenegyest Gulácsi kivédte az 55. percben.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A folytatásban visszavett a magát amúgy sem megerőltető horvát válogatott, így az eredmény nem változott. A magyar csapat számára a nap egyetlen pozitívuma, hogy a csoport másik meccsén Szlovákia csupán 1-1-es döntetlennel zárt a vendég Wales ellen, így a piros-fehér-zöldeknek még maradt valós esélyük az első két hely egyikének megszerzésére.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Marco Rossi szövetségi kapitány a csütörtöki teljesítmény értékelésekor az M4 Sportnak úgy fogalmazott, ki lehet kapni a horvátoktól, de nem így. A védelmi hibákra jelzőt sem talált, és szerinte őrültség azt hinni, hogy ezzel a játékkal és hozzáállással csapata képes lenne nyerni utolsó meccsén, Walesben.

Rossi együttese azt megelőzően, vasárnap romániai idő szerint 19 órától a sereghajtó Azerbajdzsánt fogadja a Groupama Arénában, s mindenképpen nyernie kell, hogy esélye maradjon az első két hely megszerzésére. Aznap Wales–Horvátország meccs is lesz.

Eb-selejtező, E csoport, 7. játéknap:

Horvátország–Magyarország 3-0 (3-0)
Split, Poljud Stadion, 35 ezer néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
Gólszerzők: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
Kiállítva: Kleinheisler (56.)
sárga lap: Vida (31.), Barisic (44.), illetve Kleinheisler (18., 56.), Lovrencsics (82.)

Horvátország: Dominik Livakovic - Tin Jedvaj, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Barisic - Luka Modric (Mateo Kovacic, 67.), Marcelo Brozovic - Ante Rebic, Ivan Rakitic (Nikola Vlasic, 74.), Ivan Perisic (Josip Brekalo, 60.) - Bruno Petkovic

Magyarország: Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás (Lang Ádám, a szünetben), Willi Orbán, Korhut Mihály - Vida Máté, Kleinheisler László - Dzsudzsák Balázs (Nagy Dominik, 60.), Holman Dávid, Sallai Roland (Varga Roland, 77.) - Szalai Ádám
AZ E CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország   6    4 1 1    13–5    13
2. Szlovákia          6    3 1 2    10–8    10
3. Magyarország  6    3 – 3      7–9     9
4. Wales                5    2 1 2      5–5     7
5. Azerbajdzsán   5    – 1 4     5–13    1

{K1}