Simon Csaba MPP-alelnök szerint félretájékoztatták a Mezei János lemondását követelők

Krónika 2019. október 10., 20:24

Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos alelnöke azt állítja, nem írta alá azt a nyílt levelet, amelyben az alakulat vezetőinek egy csoportja Mezei János pártelnök lemondását követeli.

A kolozsvári politikus csütörtökön szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében arról tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy az egy nappal korábban napvilágot látott, a polgári párt elnökét, Mezei Jánost lemondásra szólító nyílt levelet nem írta alá, és nyilvánosságra hozatalát sem támogatja.

A nyílt levél szerkesztői és nyilvánosságra hozói félretájékoztattak engem annak szándékáról, és így jogtalanul használták fel személyemet annak megerősítésére” – közölte Simon Csaba.

Az MPP alelnöke hozzátette, továbbra is támogat minden olyan szándékot, amely hozzájárul az alakulaton belüli konfliktusok megoldásához. Ennek azonban szerinte nem a nyilvánosság előtt, hanem a párt berkein belül kell történjen.

Mint arról beszámoltunk, lemondásra szólította fel Mezei Jánost, az MPP elnökét a párt vezetőinek egy csoportja. A szerdán elküldött nyílt levél aláírói szerint a Mezeivel szembeni bizalmatlanság „tetten érhető a párt szervezeteinek a java részénél és a párt közmegítélésében is”. Szerintük az elnöknek megválasztása óta nem sikerült új programmal, új politikai irányvonallal előállnia, sőt az MPP korábban elért eredményeit is veszélybe sodorta. „A Magyar Polgári Párt jövőjéért aggódók” csoportja elsősorban Mezei János „megosztó és kirekesztő” politikáját kifogásolja, megemlítvén, hogy a kirekesztő politika csődöt mondott: az elnök a párt országos választmányában egyedül maradt a kizárási javaslataival.

A nyílt levél aláírói között szerepel többek között a párt egyik országos alelnöke, Simon Csaba, választmányának elnöke, Pethő István, két parlamenti képviselője, Biró Zsolt (korábbi pártelnök) és Kulcsár-Terza József, a Kovászna, Hargita, Kolozs és Máramaros megyei szervezetek elnökei, Székelyudvarhely, Csíkcsicsó, Málnás, Gelence és Zabola MPP-s polgármestere és a párt más vezető személyiségei.