Tőkés Kelemen meghívása miatt bírálja a Sapientiát, a dékán átpolitizálódásról beszél

Bede Laura 2019. október 10., 12:24

„Szomorúan veszem tudomásul, hogy az erdélyi magyar világunkban kezdünk kicsit átpolitizálódni. Ha egy ünnepi beszéd egyszerű poénja politikai töltetet kap, vagy egyenesen kampánycélzatot olvasnak ki belőle, akkor én azt roppant sajnálom, és félreértésnek gondolom” – mondta el a Krónika megkeresésére Tonk Márton.

Kelemen Hunor a Sapientia rendezvényén Fotó: Facebook.com/Kelemen Hunor

A Sapientia kolozsvári karának dékánját, szenátusának elnökét arra reagáltattuk, hogy Tőkés László volt európai parlamenti képviselő nyilatkozatot adott ki az Erdélyi Magyar Tudományegyetem múlt heti jubileumi rendezvénye kapcsán. A közleményben

a volt püspök többek között azt nehezményezte, hogy meghívták, és „leplezetlen kampányolási célzattal még szóhoz is juttatták” Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt.

A volt püspökként a Sapientia alapítójának számító Tőkés visszataszítónak nevezte a módot, ahogy Tonk Márton dékán a pártelnököt felkonferálta. „Míg a BBTE román tagozatának évnyitóját Románia jelenlegi államelnöke, Klaus Johannis tisztelte meg jelenlétével, addig a Sapientia EMTE ünnepségét az ország következő államfője, Kelemen Hunor tiszteli meg ünnepi beszédével” – hangzott a dékán méltatása.

Fotó: Facebook/Sapientia EMTE, Kolozsvár

Tonk Márton szerint ha nemcsak a kiragadott megjegyzést, hanem az ünnepi beszéde előtti teljes felvezető szöveget hallja valaki, akkor megértette volna, hogy az egy poén volt. Ugyanakkor Tőkés László véleménynyilvánításhoz, illetve az álláspont megfogalmazásához való jogát nem vitatja, tiszteletben tartja, de úgy véli, erre a nyilatkozatra nem volt szükség.

Szeretném ezt a püspök úrral megbeszélni emberi, baráti módon, s nem feltétlenül a nagy nyilvánosság előtt”

– fogalmazott a dékán. A nyilatkozatban szereplő állításra, miszerint az RMDSZ-elnökön kívül más magyar pártok vezetőit nem hívták meg a megnyitóra, Tonk elmondta, a rendezvényre minden magyar politikai párt meghívást kapott a Sapientia egyetem részéről. Tőkés László említést tesz arról is, hogy 1999–2000-ben az erdélyi magyar történelmi egyházak akkori vezetői – érseke és püspökei – hozták létre a Sapientia Alapítványt, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, szerinte éppenséggel az RMDSZ „elhibázott felsőoktatási politikájának korrekciójaképpen és gáncsoskodó magatartása ellenében, Orbán Viktor miniszterelnök hathatós támogatásával”.

Tonk Márton Fotó: Facebook/Sapientia EMTE, Kolozsvár

Tonk Márton megjegyezte, a Sapientia egyetem az indulása pillanatában is sokszereplős összefogásnak volt az eredménye, létrehozásában a magyar kormánytól a hazai akadémiai, politikai szféráig nagyon sokan és sokféle módon kivették részüket. „Tisztelet és becsület ezért Tőkés püspök úrnak is, aki úgyszintén sokat vállalt ebből a folyamatból.

Az én világnézetem és meggyőződésem arról szól, hogy ennek az összefogásnak a jelenben és a jövőben is így kell maradnia.

Annak a sok szereplőnek és támogatónak, aki az egyetem ügyét viszik előre, el kell ismerni az érdemét – lett légyen az az anyaországi politikai életnek, egyházainknak, civil és akadémiai szféránknak, erdélyi politikai érdek-képviseletünknek a szereplője” – hangsúlyozta Tonk. Hozzátette, a Sapientia egy ilyen típusú közösségi összefogásnak a sikertörténete, és meggyőződésük, hogy ezt az összefogást egyéb közös, akadémiai, egyházi, társadalmi vagy politikai ügyeikben is meg kell próbálniuk kialakítani.