Kiss Judit 2019. október 09., 08:03

Az okostelefon árnyéka

Ugye mindenki számára ismerős, mindennapi helyzetkép ez? Jócskán hozzászokhattunk, hiszen immár felnőttnek tekinthető az a generáció, amelynek tagjai gyakorlatilag az interneten nőttek fel.
A mai húsz éveseket már óvodáskorukban magába szippantotta a képernyők világa, és a kezükhöz nőtt mobiltelefonok kísérték őket a felnőtté válás útján. Nincs ez másképp a még ifjabb nemzedékekkel sem, sőt: a digitális bennszülöttek számára magától értetődő a személyes kommunikációs eszközök használata, mindig elérhetőek a virtuális térben (annál ritkábban a való világukban), könnyen kezelik az információk gyors áramlását, éjjel-nappal kapcsolatban állnak egymással az online terekben. Kis túlzással azt is lehet mondani, hogy ha a felnőttek hagynák, csak aludni meg étkezni „járnának haza” három dimenziós otthonukba. A szülők, pedagógusok pedig sokszor tehetetlenül nézik, miként vonja el a gyereket a képernyőfüggőség az életadó mozgástól, a való világ varázslataira való rácsodálkozástól, a hús-vér emberi kapcsolatok ápolásától, a könyvektől, ésatöbbi.

Siránkozni hosszasan lehetne emiatt, de talán érdemesebb higgadtan szemlélni a huszonegyedik század elejének megkerülhetetlen velejáróját. Ugyanakkor butaság lenne egyértelműen ördögtől valónak bélyegezni az okostelefont, amely nemcsak a fiatal nemzedéknek van a kezéhez nőve, de az idősebb generációk életét is számos területen megkönnyíti. Kérdés azonban, és ezt a szempontot érdemes körültekintően kezelni, hogy mikor válik az egészségre nézve veszélyes függőséggé a használata. Az Egészségügyi Világszervezet tavaly hivatalosan elismerte betegségként a virtuális játékoktól való addikciót, és sok helyen szakszerűen kezelik. Épp tegnap nyílt meg Nagy-Britanniában az első, kimondottan az okoseszközöktől való függőségeket kezelő klinika, ahol főleg a fiatal nemzedék tagjainak nyújtanak segítséget. Romániában egyelőre nincs szó ilyesmiről, megpróbálták ugyan kitiltani az iskolákból, ám a kezdeményezés nem vált sem következetes, sem sikeres gyakorlattá. Mindez azt is jelezheti, hogy a világ szinte minden részén érvényesülő jelenségnek milyen messzire nyúlnak az árnyékai.

Óriási szakirodalma van immár annak, hogy miként hat a virtuális világ dominanciája a gyerekek szellemi, lelki, érzelmi életére, életmódjára, gondolkodására, tanulására. A szakértők azt hangsúlyozzák (persze elméletben egyszerűen hangzik, gyakorlatban azonban nem könnyű megvalósítani), hogy itt is rendkívül hasznos lehet a mértékletesség elve. Egyesek szerint a képernyőfüggőség olyan erős addikció lehet, mint a drogfüggőség, így többek közt azt tanácsolják, hogy a szülő és gyermek találjon ki „szerződést” a képernyőhasználatra vonatkozóan, kössék mindkét fél számára elfogadható és fenntartható feltételekhez a telefonozást, valamint hogy a szülők tartsák magukat ahhoz, hogy a mobil ne legyen se a jutalmazás, se a büntetés eszköze. Vagyis hogy kezeljék természetesen, ugyanakkor körültekintően, ne lássák feketén-fehéren a jelenséget. Még akkor sem, ha az okostelefonnal való „viszonyunknak” messzire nyúlik az árnyéka, amelynek félhomályában egyre nehezebben vehetőek észre valóságunk részletei.