„Egyáltalán nem érzem azt, hogy csak én vagyok” – Hosszú Katinka a Krónikának dühről és szeretetről, Erdélytől Tokióig

Páva Adorján 2019. szeptember 28., 17:44

Hosszú Katinka már harmincévesen élő legenda. Így hát nem csoda, hogy első kolozsvári látogatását is telt ház övezte szombaton az Universitas úszóközpontban, ahol a háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok magyar úszónő volt a sztármeghívottja az Univer 24 – Az úszás ünnepe 2019 elnevezésű rendezvénynek.

Hosszú Katinka interjúadás közben a kolozsvári uszodában Fotó: Páva Adorján

– Ha jól tudom, körülbelül négyéves korában kezdett el úszni. Most a négyéves lányom, bár még nem tud úszni, a rengeteg gyerek, és persze Hosszú Katinka láttán be akart ugrani a medencébe. Hagynom kellett volna?

– Ha nem tud úszni, akkor nem biztos, mert azért nagyon mély a medence.

De igazából megfogalmazta a célt, hogy én miért vagyok itt.

 – Miért tartja fontosnak, hogy ne csak a sikerei révén, hanem a mostanihoz hasonló rendezvényeken is népszerűsítse a sportágat?

– Pontosan ezért: mivel testközelben itt lehetek, és beszélhetek a gyerekekkel, a fotózkodás, az autogramosztás, mind-mind jobban buzdíthatja őket, hogy ők is kezdjenek el úszni, sportolni. Most ugye én az úszást képviselem, de úgy gondolom, hogy

minden sport rendkívül fontos az egészség szempontjából, főleg a mai világban.

{K1}

– Milyen a kolozsvári víz?

– Jó, nagyon jó, alig vártam, hogy ússzak egy kicsit.

Hosszú Katinka a rajtnál Fotó: Sport Culture Egyesület

– Egyébként járt már Erdélyben, ápol valamiféle kapcsolatot az itteniekkel?

– Megmondom őszintén, talán gyerekkoromban voltunk kirándulni errefelé, Erdélyben. Kolozsváron nem jártam még. Most autóval jöttünk, nagyon szép a táj. Egyébként anyukám mindig idejár pihenni, Erdélybe, mindig máshová megy el.

Nekem erre még nem volt lehetőségem, annyi időm nincsen sajnos, nem nagyon szoktam nyaralni járni. Még. Majd mindenképpen fel szeretném fedezni Erdélyt.

– Erdélyben is nagyon sokan szurkolnak Önnek. Az idei, az eredményeinek köszönhetően történelmi vébé után azt nyilatkozta, immár nem méregből versenyez, meg akar felelni annak, hogy mindenki szereti. Csak ettől lesz más Hosszú Katinka a jövő évi tokiói olimpián? Miben tud még fejlődni?

– Edzenem kell. Úgy érzem, hogy mentálisan lassan készen állok arra, hogy nagyon jól teljesítsek.

Egyéves felkészülés még előttem áll, ami nagyon nagy megterhelés. Én azon vagyok, hogy ez úgy sikerüljön, ahogy lennie kell.

Hosszú Katinka kolozsvári „felségvizeken” Fotó: Sport Culture Egyesület

– A szurkolók felől áradó szeretetnek a befogadása segíthet abban, hogy újabb szintet lépjen?

– Remélem. Nagyon remélem.

– Kimondva, kimondatlanul mindannyian tudjuk, hogy jövőre világcsúcsokra tör. Van más ellenfele önmagán kívül?

– Mindig van ellenfelem. Természetesen nyolcan fogunk beugrani a medencébe a döntőkben, nagyon remélem, hogy ott leszek. Mindig minden versenyhez úgy szoktam hozzáállni, hogy mindenkit komolyan kell venni, és fel kell készülni a legrosszabbra is.

Mindenki ellenfél, ezt tartom szem előtt. Egyáltalán nem érzem azt, hogy csak én vagyok. Akik ott lesznek az olimpián, tűzön-vízen átmentek már.

– És mindenki Hosszú Katinkát akarja legyőzni…

– Az meg a másik. Viszont a nap végén nekem azért magamra kell figyelnem. Valószínűleg a legjobbak, a többiek is ugyanúgy magukra figyelnek, önmagukból próbálják kihozni a maximumot. Én ezt tartom szemem előtt a felkészülés során.

A gyerekek alig várták, hogy megmártózhassanak. Persze csak egy kis pacsizás és fotózkodás után Fotó: Páva Adorján

– Jelent valamiféle pluszhajtóerőt, hogy egyik riválisát, a 19 éves olasz Ilaria Cusinatót (aki a tavalyi Európa-bajnokságon 200 és 400 méter vegyesen is ezüstérmet szerzett) idén nyár óta volt férje és edzője, Shane Tusup készíti fel?

– Megmondom őszintén, amikor hallottam ezt a hírt, egy kicsit örültem, éreztem egy kis pluszmotivációt, egy kis felhergelést.

De, ahogy mondta, én már tényleg nem dühből úszom, nem feltétlenül keresem ezt a fajta „sötét motivációt”, mert akkor tényleg dühből és méregből úszom.

Meg hát azért úgy gondolom, neki azért még jó pár évet le kell dolgoznia, hogy oda jusson, ahova szeretne. Egy szóval sem mondom, hogy nem fog odajutni, de ahhoz még hosszú évek kellenek.

Gyerekek és Hosszú Katinka úszás közben Fotó: Páva Adorján

– Az idei kvangdzsui világbajnokság után úgy fogalmazott, immár tényleg csapatot alkot a magyar úszóválogatott. Eközben a magyar szövetség sorra kapja a világversenyek rendezési jogát és a rengeteg dicséretet. Hogyan érzi, megtörtént az a reform a magyar úszósportban, amelyért néhány éve tűzzel-vassal küzdött?

– Nagyon remélem. Ez volt a nagy cél, és örülök, hogy részese lehetek ennek a nagyon jó hangulatnak.

Még azért sokat kell dolgoznunk, hogy minden olyan legyen, amire azt mondhatom, hogy tényleg minden nagyon jó, viszont előre kell menni ezen az úton.

Hosszú Katinka egy kislány Iron Lady feliratú sapkájára is autogramot adott Fotó: Páva Adorján

– Ennek fényében mire számíthatunk a tokiói olimpián?

– Pfú. Remélem, hogy mindenki nagyon fog szurkolni a másiknak, hogy meglesz az összetartás, de azért ezen felül a nap végén nagyon komoly eredményeket szeretnénk odahozni. Mindenki meg fogja tenni a tőle telhető legtöbbet.

Az olimpia mindig nagyon érdekes, mert azért ez már nemcsak arról szól, hogy ki hogyan készül fel, és milyen gyorsan tud úszni: mentálisan nagyon megterhelő.

Remélem, hogy mindenki fel fog nőni ehhez a feladathoz.

Hosszú Katinka

Háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő. Számtalan díja, elismerése mellett az első olyan versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban (200 m, 400 m, rövid pályán: 100 m, 200 m, 400 m). Az idei, a dél-koreai Kvangdzsuban megrendezett vizes világbajnokságon ő lett az első női versenyző, aki ugyanazt a számot – a 200 vegyest – megnyerte négy egymást követő világbajnokságon (2013, 2015, 2017, 2019). Szintén ő az első nő, aki 10 éves különbséggel képes volt vb-aranyat szerezni (az elsőt 2009-ben nyerte Rómában 400 vegyesen). Kétszáz vegyesen 2012. december 15-én talált utoljára legyőzőre: veretlenségi sorozata immár 61 hivatalos, a FINA vagy a LEN égisze alatt rendezett verseny óta tart. Hosszó Katinka májusban ünnepelte 30. születésnapját.