Vádaskodások célkeresztjében: óriási botrány a Román Kosárlabda-szövetség és két magyar játékos között

Horváth Bálint Ottó 2019. szeptember 24., 16:03

Két magyar ajkú kosárlabdázó, a nagyváradi Török Roland és a sepsiszentgyörgyi Kuti Nándor hangos botrányba keveredett a hazai kosárlabda-szövetséggel, miután a nyáron különböző okok miatt nem jelentek meg a román felnőtt válogatott edzőtáborában.

Török Roland a nyáron Kolozsvárról igazolt a Nagyszebeni CSU-hoz Fotó: Facebook/CSU SIBIU

A történet július végén kezdődött, amikor a román válogatott Ploiești-en gyűlt össze a 2021-es Európa-bajnokság előselejtezőjének mérkőzéseire. Tudor Costescu szövetségi kapitány keretéből azonban hiányzott Kuti Nándor és Török Roland, akik az együttes meghatározó játékosainak számítanak.

Előbbi közölte, hogy sérülése miatt nem tud részt venni a felkészülésen, míg utóbbi tájékoztatta a szakvezetést, hogy másfél napot késik, mivel át kellett vennie frissen vásárolt lakását. Emiatt a szövetségi kapitány lemondott a két játékosról, és eltiltásukat kérte.

A Román Kosárlabda-szövetség vezetősége az ügyet a fegyelmi bizottsághoz továbbította, a testület pedig a következő döntést hozta: Török Roland esetében négy hónapos eltiltást szabott ki a 2019–2020-as szezon kezdetétől – ez csak a belföldi versenysorozatokra vonatkozik –, míg Kuti Nándor esetében a kért dokumentumok elemzése után megállapították, hogy a játékos valóban sérült, és mivel egészségügyi okok miatt nem jelent meg a válogatott összetartásán, nem büntették meg.

Töröknek bizonyítékai vannak

Tudor Costescu szövetségi kapitány szerint a testület kettős mércét alkalmazott, mivel úgy véli, Kuti Nándort is el kellett volna tiltani, akinek a sérülése már hosszú ideje húzódik, és az előző szezonban ezzel együtt mégis játszott. A játékos ügynöke viszont arról tájékoztatta a szövetséget, hogy Kuti sérülése időközben súlyosbodott, így szünetet kellett tartania, és ezt a válogatott egészségügyi stábja is megerősítette. Végül a szakvezető kérelme nem teljesült, a fegyelmi bizottság második, múlt heti ülésén ugyanis helybenhagyta az elsőfokú döntést, így

Török eltiltása maradt, Kutit viszont nem bírságolták meg.

Egyes információk szerint Costescu a válogatottnál maradását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Kuti Nándort is szankcionálják, ami azonban mégsem történt meg.

Fotó: Facebook/CSU SIBIU

Mindeközben Török Roland klubja, a Nagyszebeni CSU vezetősége sajtóközleményt adott ki, melyben kiállt a sportoló védelmében, és támogatja minden további lépésében, a fellebbviteli bizottság előtt, vagy akár a Nemzetközi Sportdöntő Bíróságon (TAS). Emellett közösségi oldalán Török is megszólalt a nyilvánosság előtt. Közölte, hogy

sohasem utasította vissza a román válogatottat, hanem mindig büszkeséggel és teljes erőbedobással képviselte az együttest, a meghozott döntés miatt pedig úgy érzi, nem tisztelik, de biztos benne, hogy még erősebben jön ki ebből a szituációból.

Török egyébként nyilvánosságra hozta a szövetség elnökének, Horia Păunnak írt levelét, amelyben kifejtette a történtekkel kapcsolatos álláspontját, egyebek mellett azt, hogy késéséről előzőleg tájékoztatta a szövetségi kapitányt, illetve az általa megvásárolt repülőjegyet is csatolta, hogy eljusson a válogatott edzőtáborába. A játékos azt is hozzátette, hogy az ügyét vizsgáló fegyelmi bizottságtól semmilyen értesítést nem kapott, és az álláspontját sem kérték ki.

Az ügy tovább gyűrűzött azzal, hogy a testület egyik tagja, a román válogatott egykori kiváló játékosa,

Petre Brănișteanu lemondott tisztségéről, azzal érvelve, hogy hibát követtek el, mivel az eset kivizsgálásakor nem álltak rendelkezésükre a Török Roland által publikált dokumentumok, a játékost pedig vaktában büntették meg.

Végül Horia Păun szövetségi elnök is megszólalt az ügyben, a Román Kosárlabda-szövetség hivatalos honlapján olvasható közleményben úgy nyilatkozott, őt az nyugtalanítja, hogy nem egyformán jártak el a két játékos esetében, hiszen egyikük sem jelent meg a válogatottnál, holott a szabályzat szerint ha behívót kaptak, kötelezően részt kellett volna venniük az előzetesen közzétett időponton.

Kuti Nándor megúszta eltiltás nélkül Fotó: Facebook/U-BT CLUJ

Összetartásra buzdít a szövetség elnöke

„Csalódott vagyok a fegyelmi bizottság tagjai által meghozott döntés miatt, akik tisztességtelenül jártak el, mert ugyan egyetértek azzal, hogy büntetni kell azokat a sportolókat, akik nem tisztelik a nemzeti válogatottat, de ugyanakkor a négy hónapos eltiltást túlzottnak tartom” – fogalmazott a szövetség elnöke. Kiemelte,

sajnálja, hogy abba a szituációba kerültek, hogy meg kellett büntetniük azt a két játékost, akik az elmúlt években becsületesen képviselték Romániát.

Horia Păun úgy véli, a román kosárlabda világa túl kicsi, éppen ezért kölcsönösen tisztelniük kellene egymást, mert csak így tudnak fejlődni. Hozzátette, a román kosárlabdának szüksége van Tudor Costescura, Török Rolandra és Kuti Nándorra, valamint társaikra a válogatottnál, de a legfontosabb, hogy a fegyelmezettséget és a szabályok betartását helyezzék előtérbe. „Bízom benne, hogy a két játékos ügye a Nemzeti Liga kezdetéig véglegesen tisztázódik, hogy utána a kosárlabda mindannyiunkat megörvendeztessen és továbbra is feltétel nélkül támogassuk a válogatottat.”

Ami a román válogatott teljesítményét illeti, a csapat augusztusban Török és Kuti nélkül négy győzelemmel továbbjutott a 2021-es Európa-bajnokság előselejtezőjének csoportjából, amelyben Szlovákia és Ciprus voltak az ellenfelei. Románia jövő év februárjában a kontinenstorna selejtezőjében vesz részt, vetélytársai a friss világbajnok Spanyolország mellett Izrael és Lengyelország lesznek. A négy országban – Németország, Olaszország, Csehország, Grúzia – megrendezendő Eb-re az oda-visszavágók után a csoport első három helyezettje kvalifikálja magát. A két évvel ezelőtti viadalon házigazdaként automatikus részt vett román válogatott a negyedik eséllyel indul a csoportban.