FRISSÍTVE – Elutasította az EU bírósága a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezéssel kapcsolatos román keresetet

MTI 2019. szeptember 24., 12:40

Elutasította a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésével kapcsolatos román keresetet kedden az Európai Bíróság.

Fotó: FUEN

Az Európai Bizottság 2017. március 29-én hosszú jogi huzavona után részlegesen nyilvántartásba vette a kisebbségi szervezetek által összeállított kezdeményezést, Románia azonban eljárási okokra hivatkozva megtámadta a határozatot az EU luxembourgi székhelyű törvényszékén, a döntés megsemmisítését kérve.

A bírói fórum most megállapította, hogy a kérdéses határozat a brüsszeli testület hatáskörébe tartozik, amely azt kellőképpen megindokolta, így a román beadványt el kell utasítani.

Az Európai Bizottság 2013 szeptemberében még úgy találta, hogy a kezdeményezés olyan területeket akar szabályozni, amelyek „nyilvánvalóan nem tartoznak” az EU jogalkotási hatáskörébe. Az akkori elutasító határozatot azonban a kezdeményezők megtámadták az Európai Bíróságon, amely végül 2017 februárjában a javukra döntött, ezt követte a brüsszeli bejegyzés.

A kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló Minority SafePack mellett egy év alatt több mint egymillió aláírást gyűlt össze tizenegy országból, ezek jelentős része magyarországi és külhoni magyaroktól érkezett. Az EU huszonnyolc tagállamában csaknem 60 milliót tesz ki az őshonos kisebbségek lélekszáma.

Kelemen Hunor üdvözölte az RMDSZ számára is kedvező ítéletet, és elmondta: amit az őshonos kisebbségek szeretnének Kelet-Európában, az semmivel sem különb annál, ami bevett szokás a Nyugaton. „Közel 1,3 millió magyar él Romániában. Mindannyian építjük ezt az országot: munkánkkal, gondolatainkkal, adóinkkal hozzájárulunk ahhoz, hogy a dolgaink jobban menjenek. Nem vagyunk senki ellensége: nem elvenni akarunk, hanem közösen építkezni. Mi is egy jobb országban akarunk élni, jó államban és jogállamban, ahol nemcsak a polgár tiszteli a jogot, hanem az állam is tiszteli polgárait, kisebbségi közösségeit” – reagált a szövetségi elnök a döntésre.

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban közölte, a sorozatban elvesztett perek után Romániának komolyan meg kell fontolnia, hogy mi az érdeke: elszigetelődik Európában a kisebbségi kérdés európai szintű rendezésének elutasításával vagy pedig ezentúl támogatóan áll a kérdéshez és elfogadja, hogy sem a többség, sem az államok nem veszítenek azzal, ha az EU intézkedéseket hoz a kisebbségi nyelvek és kultúrák védelmében. „Nagy elégtétel számunkra, hogy az Európai Unió Bíróságának döntése ismét minket igazolt” – nyilatkozta az európai szintű aláírásgyűjtést koordináló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöki tisztségét is betöltő politikus.