A szőkefalvi kastély megmentésére készülnek – Készen áll a 18. századi építészeti remekmű megvásárlására a vámosgálfalvi tanács

Már csak egy minisztériumi aláírás hiányzik ahhoz, hogy a vámosgálfalvi önkormányzat megvásárolhassa a szőkefalvi Petrichevich-Horváth Dániel kastélyát. A községháza részben szociális, részben idegenforgalmi rendeltetést szánna a javításra szoruló épületcsoportnak.

„A pénz megvan, a Maros Megyei Tanács nem élt az elővásárlási jogával, és ha minden jól megy, az elkövetkező hetekben a művelődési minisztérium is lemond róla, így még az idén megköthetjük az üzletet” – újságolta örömmel a szőkefalvi kastély körüli fejleményeket Balog Elemér, Vámosgálfalva polgármestere. Amennyiben a vásár létrejön, régi álma teljesülne a Dicsőszentmárton szomszédságában fekvő község szinte valamennyi lakójának. Egyrészt sikerülne megmenteni az enyészettől a csaknem két évtizede üresen álló, 18. századi építészeti remekművet, másrészt elkezdődhetne egy szociális központ kialakítása a kastély egy részében.

A helyi tanács egy évvel ezelőtt hivatalosította vásárlási szándékát; azóta a megye RMDSZ-es polgármesterei is befizették a 15-15 ezer lejes úgynevezett szolidaritási hozzájárulást, amellyel településük évente hozzájárul egy-egy nagyobb, a közösség számára fontos projekt megvalósításához. Balog Elemér tisztában van azzal, hogy

a mintegy 180 ezer eurónak megfelelő 850 ezer lejes vételár csak az „előleget” jelenti: az A kategóriás műemlék restaurálása ennél sokkal többet fog felemészteni.

A polgármester viszont bizakodó, és reméli, hogy előbb-utóbb megjelennek az uniós pályázati kiírások is. Állandó és sikeres pályázóként jól tudja, hogy a helyi, aránylag szűkös költségvetésből lehetetlen feljavítani a teljes épületegyüttest.

Már régen jobbra fordulhatott volna a szőkefalvi kastély sorsa, ha az örökösök élnek a törvény adta lehetőséggel, és visszaigénylik őseik jussát. Balog elődei szinte könyörögtek a leszármazottaknak, hogy nyújtsák be igénylési kérésüket, ám

Petrichevich-Horváth Dániel Bécsben élő rokonai hallani sem akartak a számukra rossz emlékeket idéző Romániáról.

A részben parkosított, nagy udvarral rendelkező kastély közvetlenül az államosítás után ugyan a néptanács tulajdonában került, azonban nem sokkal később átvette a termelőszövetkezet, majd az állami mezőgazdasági vállalat „tette rá a kezét”.

Tizenegy, Dicsőszentmárton környékén létesített gyümölcsfarm központi irodája, kantinja, és a távolabbi vidékekről hozott napszámosok szálláshelye volt itt. Ugyanakkor a szocialista aranykorát élő szőkefalvi borászat a magas pártfunkcionáriusok kedvenc borozóhelyévé nőtte ki magát. A rendszerváltás után egy mezőgazdasági társulás, majd a kétes kimenetelű mezőgazdasági üzleteiről elhíresült Triţă Făniţă birtokába került. Mivel a politikus-vállalkozó üzlete csődbe ment, az adósságok fejében az állami földalap (ADS) többek között a Făniţă tulajdonában lévő kastélyt is lefoglalta.

A régi-új tulajdonos sokáig nem is titkolta, hogy nem hajlandó „magyar kézre” adni a birtokot, inkább moldvai cégeknek játssza át vagy bezárva tartja.

A polgármesteri hivatal hiába jelezte 2017 áprilisában, hogy élne az elővásárlási joggal, az ADS illetékesei még csak a versenytárgyalás feladatfüzetét sem voltak hajlandók bemutatni. Egy bákói meg egy neamţi cégnek küldték el, így az önkormányzatnak most a bârai Balky Com Kft.-től kell visszavásárolnia a kastélyt és a hozzá tartozó kéthektáros területet.

A mára leromlott állapotba került, helyenként beázó kastély reprezentációs helyiségei és lakosztályai valamikor fényűzően voltak kialakítva. Keresztes Gyula néhai marosvásárhelyi műépítész leírása szerint a falakon belső párkányok, a mennyezeteken stukkódíszek, keményfa ajtók, ablakkeretek és bélletek, falburkolatok, porcelán kályhák és díszes lépcsők tették lakályossá az épület belsejét.

Az államosítás után szétlopkodott bútorok közül a legtöbb a faluba került, azonban ezek nagy része már nyugat-európai családi házak, villák szobáit ékesíti.

„Még néhány darab lehet a faluban, a többit egy németországi vállalkozó felvásárolta, a faluban nyitott műhelyében restaurálta, majd kamionszámra küldte ki Nyugat-Európába” – állítja a polgármester. Balog Elemér viszont azt szeretné, ha a megmaradt néhány darabot az önkormányzat venné meg, és helyezné vissza a kastélyba. Helyettese, Szász János alpolgármester, miközben végigvezet a főépületen, egy csinos csempekályhát mutat, mint egyetlen értékes darabot, amit nem hordtak szét. Azon kívül a volt állami gazdaság ötvenes–hatvanas évekbeli bútorzata és archívuma porosodik az apró kis irodákra feldarabolt bálteremben, a falakat pedig nem a családtagok portréi, hanem kifakult Grigorescu-reprodukciók ékesítik.

Egyébként a számos említésben Petrichevich-Horváth-kastélyként szereplő épület a művelődési minisztérium A kategóriás műemléklajstromán már Rhédey–Rothenthalként szerepel. Mindkét változat helyes: derül ki Horváth Tilda kutatásaiból. A 20. század elején a birtok özvegy Rothenthal Henrikné Wesselényi Margit tulajdonát képezte. Egy évszázaddal korábban viszont a birtok a kisrédei gróf Rhédey családé volt, és a Rhédey Stefánia Wesselényi Istvánnal 1859-ben kötött házassága révén került Wesselényi-kézre.

A házasságból született két lány közül Margit báró Rothenthal Henrikhez ment férjhez. A másik lány, Sarolta gyermekét, Stefániát 1911-ben báró Petrichevich–Horváth Artúr vette feleségül.