Balog Zoltán református lelkész, volt miniszter kapta idén a Tőkés-díjat

MTI 2019. szeptember 22., 23:21

Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, korábbi emberierőforrás-miniszter kapta idén a Tőkés-díjat, az elismerést vasárnap adták át a kisvárdai református templomban.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke gratulál Balog Zoltán református lelkésznek Fotó: MTI/Balázs Attila

A Györfi Sándor szobrászművész által készített emlékplakettet Lengyel Szabolcstól, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumi elnökétől vette át Balog Zoltán. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter laudációjában a díjazottat méltatva elmondta, Balog Zoltán életútja rendkívül gazdag, lelkészi hivatásától a cigány felzárkózás ügyén át a 2006-os rendőri brutalitást elszenvedők jogvédelméig, a német kapcsolattartástól a diaszpórában élő magyar jelenlétig, a német-magyar kétnyelvű gyülekezet vezetésén át a konzervatív polgári értelmiség összefogásáig, illetve a legnagyobb minisztérium hat évig tartó kiváló irányításáig sokféle feladatban állt helyt.

Gulyás kifejtette, az a közösség, amelynek Balog Zoltán részese volt a rendszerváltoztatás első éveiben és részese ma is, hivatásként tekintett a politikára.

„Sokan a magyar közéletben Balog Zoltánon keresztül találkoztak először a hittel, a hit szabadságával, vagy tértek vissza mindahhoz, amit örökségbe kaptak és keresztségükkel megkezdtek” – fogalmazott a tárcavezető, kiemelve a lelkész-politikusnak a polgári oldal és a demokrácia iránti elkötelezettségét.

Tőkés László munkásságát és tetteit megemlítve Gulyás Gergely azt mondta, 1989-ben az akkori református pap a diktatúrával szembeni bátor kiállása ledöntötte a „hallgatás falát”. A miniszter hozzátette, mindaz, ami akkor Temesváron történt, egy nemzedék számára jelentette a szabadságot, és bizonyos értelemben jelenti ma is a rendszerváltozás katarzisát. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Tőkés László, Seszták Miklós kormánybiztos és Leleszi Tibor, Kisvárda Fidesz-KDNP-s polgármestere.

A Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök nevét viselő alapítványt 1989-ben alapították, a szervezet célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért. A Tőkés-díjat eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök.