Viorica Dăncilă a parlament jóváhagyását fogja kérni kormánya átszervezéséhez

Krónika 2019. szeptember 09., 22:57

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CExN) úgy döntött, hogy jövő héten kér bizalmi szavazást a parlamentben a kormányátszervezésre – jelentette be hétfő este Viorica Dăncilă pártelnök-kormányfő.

Fotó: PSD

Dăncilă a CExN ülésének végén tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fél a parlament negatív szavazatától. „Beszéltünk a kormány jelenlegi helyzetéről és úgy döntöttünk, hogy a jövő héten kérünk bizalmi szavazást a parlamentben a kormányátszervezésre. Számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy nem félünk. Beszélünk a politikai pártok képviselőivel és elérjük, hogy bizalmat kapjunk” – idézte Viorica Dăncilát az Agerpres hírügynökség.

A kormányfő hozzátette: még nem döntöttek arról, hogy kormányátalakítás vagy kormányátszervezés legyen, de ha szerkezetátalakításra kerül sor, akkor az új kormányban 19 minisztérium lesz (a jelenlegi 29 helyett).

Viorica Dăncilă a nap folyamán azzal vádolta Klaus Johannis államfőt, hogy „abszolút mentességének” védelmében „alkotmányos és hatalmi visszaélést követ el”, mert nem hajlandó kinevezni az ügyvivő minisztereket. „Ez a helyzet, amelyet Johannis elnök hozott létre, aki az ügyvivő miniszterek kinevezésének megtagadásával teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a törvényeket, szabályokat és az alkotmánybíróság döntéseit, súlyos következményekkel járhat az ország polgáraira nézve és Románia külföldi kapcsolatainak szempontjából” – mutatott rá Viorica Dăncilă.

A PSD végrehajtó bizottsága arról is döntött, hogy továbbra is Teodor Meleşcanut támogatja a felsőház elnöki tisztségének megszerzése érdekében. Viorica Dăncilă kijelentette: amit egyszer megígért, ahhoz tartja magát, és bízik benne, hogy a PSD-képviselők is a CExN döntésének megfelelően szavaznak majd a parlamentben.

A szociáldemokraták hétfőre hívták össze az országos végrehajtó bizottság ülését, hogy megvitassák a kormány helyzetét, miután Klaus Johannis elnök nem volt hajlandó kinevezni az ügyvivő minisztereket.