Tájékoztató kampányt indít a belügyminisztérium az iskolákban a gyerekek biztonsága érdekében

Hírösszefoglaló 2019. szeptember 08., 16:38

Biztonságból 10-es elnevezéssel országos tájékoztató kampányt indít a belügyminisztérium az iskolákban a gyerekek biztonságával kapcsolatban – nyilatkozta vasárnap Georgian Drăgan minisztériumi szóvivő.

A belügyi alkalmazottak mintegy 1500 tanintézetet keresnek fel

A kampányban részt vesz a rendőrség, a határrendészet, a csendőrség, a katasztrófavédelmi főfelügyelőség, az emberkereskedelem ellen küzdő országos ügynökség, valamint a drogellenes ügynökség is – írja az Agerpres.

A kezdeményezés célja a tájékoztatás és ezáltal a gyerekeket érintő kockázatok csökkentése

– mondta a szóvivő.

Hétfőtől a belügyi alkalmazottak mintegy 1500 tanintézetet keresnek fel, és többek között olyan témákról fognak beszélni a gyerekeknek, mint az iskolai erőszak vagy az emberkereskedelem. A kampány már ezen a hétvégén elkezdődött, szombaton és vasárnap elsősorban szülőknek szóló tevékenységeket tartottak a forgalmasabb városrészeken.

Georgian Drăgan arról is beszélt, hogy

a leggyakoribb agresszióforma az iskolákban a lopás és a tettleges bántalmazás vagy egyéb erőszakos cselekedet,

hozzátette azonban, hogy csökkenőben van az ilyen esetek száma.

A Román Rendőrség információs központjának vezetője, Ramona Dabija a téma kapcsán rámutatott, augusztus végétől több mint négyezer, a gyermekek szállítására használt járművet ellenőrzött a közlekedésrendészet. Az ellenőrzések során 291 olyan járművet állítottak meg, amelyiknek le volt járva a műszaki vizsgája, 268-nak pedig nem volt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.

„Holnap, az iskolakezdés alkalmával több mint 10 ezer rendőr lesz jelen a tanintézetek környékén” – tette hozzá Dabija.