Gyászszalagos tiltakozásra készül a romániai diáktanács a szakiskolai oktatásról szóló rendelet ellen

Krónika 2019. szeptember 08., 14:02

Gyász az oktatásért elnevezéssel hirdet tiltakozást a romániai Tanulók Országos Tanácsa a 2019-2020-as tanév első napjára, és arra biztatja az érintetteket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Fotó: Veres Nándor

A diákok érdekvédelmét ellátó testület arra biztatja az iskolásokat, szülőket és tanárokat, hogy fekete karszalag viselésével tiltakozzanak a tanévnyitón ama miniszteri rendelet ellen, amely szerint a jövő évtől csak azok a diákok vehetnek részt a líceumi helyekért folyó versenyben, akiknek a felvételijegye legalább 5-ös, a többiek szakiskolába jelentkezhetnek.

Vasárnapi közleményében a szervezet hangsúlyozza, meg akarja kongatni a vészharangot a tanügyben alkalmazott „idejétmúlt gyakorlatok” miatt, amelyek hátterében – a testület szerint – a politikusok önös érdekei húzódnak, nem a tanulók valós szükségletei.

A miniszteri rendelet kapcsán a közlemény rámutat, az csak ráerősít arra a közvélekedésre, miszerint a szakiskola a rendszer „szemétlerakója”.

„Felháborodásunkat fejezzük ki a jelenlegi politikai osztállyal szemben, amely intézkedéseivel leépíti az oktatási rendszert, csak nyilatkozatok szintjén kezeli prioritásként ezt a területet” – fogalmaznak. Antonia Pup, az országos tanács elnöke kiemeli, a tanulóknak, szülőknek és tanároknak fel kell emelniük a szavukat a „populista, minden alapot nélkülöző, pusztán önös érdekből és személyes büszkeségből eredő intézkedések” ellen, és meg kell védeniük az oktatást. „Csatlakozzanak a tiltakozáshoz, és hétfőn fekete karszalagot viselve lépjenek be az iskolába. Igy akarjuk értésre adni, hogy ez nem mehet így tovább” – idézi a diáktanács elnökének közleményét az Agerpres hírügynökség.

A Daniel Breaz ügyvivő miniszter által kibocsátott, a Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent rendelet értelmében a 2020-2021-es tanévtől csak azok a nyolcadikot végzett diákok tanulhatnak tovább líceumi osztályban, akik részt vettek a képességfelmérő vizsgán, és a felvételijegyük legalább 5-ös. A bukaresti államelnöki hivatal pénteken élesen bírálta a rendeletet, többek között azt hangsúlyozva, hogy az intézkedés szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére. „Figyelmen kívül hagyja, hogy az országos képességfelmérő vizsga nem egy alkalmassági teszt, nem tükrözi a gyerekek sajátos készségeit, sem azt, hogy a tanulók milyen pálya felé irányulnának később” – fogalmazott a közlemény.

Erre reagálva az oktatási minisztérium leszögezte, az 5-ösnél kisebb felvételijegyet elért tanulókat a szakiskolai helyekre irányító miniszteri rendelet lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy kitanuljanak egy szakmát, és nem fosztja meg őket attól a lehetőségtől, hogy később leérettségizzenek.