Megemelné a turisztikai minisztérium az őszi és tavaszi hónapokban felhasznált üdülési utalványok értékét

Krónika 2019. szeptember 07., 20:37

A román idegenforgalmi miniszter szerint 2080 lej értékű üdülési utalványt kaphatnak jövő évtől azok, akik márciusban, áprilisban, októberben vagy novemberben használják fel a csekket.

Bogdan Trif elmondta, a jövő héten tervezik megvitatni az ágazat képviselőivel a szaktárcának azt a javaslatát, miszerint a vakációs utalványra jogosultak két lehetőség közül választhatnának. Igényelhetik az eddig kapott 1450 lej értékű utalványt, amelyet bármikor felhasználhatnak, vagy kérhetik a 2080 lej értékű üdülési csekket, amelyet csak idényen kívül, azaz márciusban, áprilisban, októberben és novemberben használhatnak fel.

Utóbbi lehetőség bevezetésével a minisztérium célja segíteni a vendéglátóipari egységeket, amelyeknek az őszi és a tavaszi hónapokban jelentősen csökkennek a bevételeik.

A turisztikai miniszter hangsúlyozta, hogy ez egyelőre csak javaslat, amelyet megvitatnak az iparág képviselőivel, és ha elfogadják, már jövő évtől alkalmazni lehet.

A tárcavezető elmondta még, hogy terveik szerint 2020-tól nem papíralapú utalványt bocsátanak ki, hanem kártyán kapják meg az összeget a jogosultak, egyrészt hogy ne pazarolják a papírt, másrészt pedig hogy könnyítsék meg a turisztikai ügynökségek dolgát, amelyeket „szó szerint betemetnek a zsákokban gyűjtött vakációs csekkek”. „Jelenleg is adott a lehetőség, hogy a munkáltató kártyára utalja a pénzt, de sajnos a tapasztalat az, hogy 70 százalékuk papíralapú utalványt ad” – idézte a tárcavezetőt az Agerpres hírügynökség.