Negyven férőhelyes bölcsőde épült magyar állami támogatásból Nagyváradon

Krónika 2019. szeptember 06., 16:53

Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) udvarán pénteken felavatták a negyven férőhelyes Csillagocska bölcsődét.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az intézmény 120 millió forintos magyar költségvetési forrásból valósult meg a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. Az avatóünnepségen jelen levő Grezsa István, az óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos az esemény után az MTI-nek elmondta: azért különleges a helyszín, mert az épülő csaknem 150 új intézményből ez az egyetlen, amely egy működő püspökség udvarán létesült.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos ezt azért tartotta fontosnak, mert mind a bölcsőde közössége, mind pedig a püspökség munkatársai meríthetnek a másik intézmény közelségéből.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Az itt nevelkedő gyermekek és szüleik a megszentelt helyből, a püspökség munkatársai pedig a gyermekzsivajból, mely a jövő üzenetét hordozza” – jelentette ki Grezsa István. Az avatóünnepségen Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.