Döntőbe jutott Zsóri Dániel gólja: részt vehet a milánói gálán a Puskás-díjra jelölt partiumi származású csatár

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2019. szeptember 02., 17:26

Zsóri Dániel is részt vehet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) idei gáláján, miután Puskás-díjra jelölt gólját beszavazták a legjobb három közé. A partiumi származású fiatal csatár ezáltal az első magyar döntőssé vált.

„Aranygól”. A három legszebb találat között Zsóri Dániel látványos ollózása Fotó: Micheller Szilvia

Beszavazták a legjobb három közé Zsóri Dániel gólját a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Puskás-díjra jelöltek tíz fős listájáról, ezért minden idők első magyar jelöltje immár minden idők első magyar döntőse is lett a legendás Puskás Öcsi emlékére létrehozott elismerés tíz éves történetében.

A 18 éves, nagyváradi származású csatár, mint ismeretes,

a magyar bajnokság tavalyi szezonjában a Debreceni VSC színeiben ollózta be a labdát a Ferencváros kapujába, amely nem csak az NB1-ben, hanem a nemzetközi porondon is kivívta a szakemberek dicséretét.

Ezzel jelölték a díjra, ami bár bevallása szerint meglepte, lapunknak elárulta, hogy szeretne részt venni a díjátadó FIFA-gálán is. Ez a vágya most valóra válhat, a milánói Scalában rendezendő szeptember 23-ai eseményen ugyanis a tegnap bejelentett döntősök vehetnek részt. Zsóri Lionel Messivel (Barcelona) és Juan Fernando Quinteróval (River Plate) verseng az elismerésért, amelyet immár a szakemberek voksára bíznak. Messi, amúgy az év férfi játékosa díjért is verseng Cristiano Ronaldóval (Juventus) és Virgil van Dijkkel (Liverpool), de a többi kategóriában is bejelentették az eddig szavazás alapján kialakult dobogósok kilététét.

Zsóri Dániel a gálán már a Mol Fehérvár FC játékosaként utazhat a gálára, átigazolását a DVSC-től vasárnap jelentették be.

Szerintem a Ferencváros elleni gólomon már sikerült túllépnem, ha még mindig azon nosztalgiáznék, az nagy probléma lenne. Inkább azon dolgozom napról-napra keményen, hogy minél jobb játékos legyek és minél több góllal segítsem a csapatomat”

– idézte Zsórit új klubjának hivatalos honlapja. A Fehérvár öt forduló után hibátlan mérleggel vezeti az NB1 összetettjét, hétvégén a Kisvárda ellen nyert hazai környezetben 3-0-ra. Botlott ugyanakkor a Debrecen, amelyet a vendég Kaposvár múlt felül 1-0-ra. A címvédő Ferencváros vasárnap este emberhátrányban 1-0-ra verte otthon a Diósgyőrt és ezáltal tovább növelték 2017. április 15 óta tartó hazai pályás veretlenségi sorozatukat a magyar bajnokságban.