Felpörgetik a munkaerőimportot: a tavalyihoz képest kétszer annyi vendégmunkás érkezhet idén Romániába

Rostás Szabolcs 2019. augusztus 31., 10:53

Tízezerrel megemelte a bukaresti kormány az Európai Unión kívülről ebben az évben alkalmazható vendégmunkások létszámát. A romániai munkáltatók folyamatosan panaszkodnak, hogy a hazai munkaerő masszív elvándorlása miatt külföldi dolgozók behozatalára kényszerülnek.

Fotó: Pixabay.com

A tavalyinál kétszer több, 30 ezer külföldi vendégmunkás hozható be idén Romániába, miután a Viorica Dăncilă vezette szociáldemokrata kabinet e heti ülésén tízezerrel növelte az Európai Unión kívülről alkalmazható munkaerő létszámát. A kormány rendszerint minden év végén határozza meg, hogy a következő esztendőben hány nem EU-s állampolgár kaphat munkavállalási engedélyt,

a kontingens év közbeni megemelésére a hivatalos indoklás szerint azért volt szükség, mert a hazai üzleti szféra képviselői részéről folyamatosan érkezett az erre vonatkozó igény.

A vállalkozók ugyanis kevesellték az idei évre korábban meghatározott húszezres keretet, a turizmusban érdekelt munkáltatók például állítják: ötvenezer alkalmazott hiányzik az ágazatban.

A kormányhatározat szerint az év első nyolc hónapjában 165 százalékkal több munkavállalási engedélyt bocsátottak ki a hatóságok a tavalyi év első feléhez képest: az idén regisztrált 19 173 kérvény közül 16 540-et jóváhagytak, több mint nyolcszázat elutasítottak, míg 1884 igénylés elbírálása folyamatban van. A legtöbb munkavállalási engedélyt állandó, kihelyezett, valamint magasan képzett vendégmunkások számára állították ki a román hatóságok.

Az üzleti szféra képviselői felhívták a figyelmünket, hogy több mint 60 ezer munkahely marad betöltetlen folyamatosan. A munkáltatók támogatása céljából emeltük meg a külföldről alkalmazható munkaerő létszámát tízezerrel”

– közölte Marius Budăi munkaügyi miniszter. Az általa vezetett tárca javaslatára a kormány az idei évre eredetileg 20 ezer, unión kívülről érkező munkavállaló alkalmazását tette lehetővé, 5000-rel többet, mint 2018-ban. Az utóbbi években egyébként folyamatosan emelkedett a vendégmunkások kormány által meghatározott létszáma: 2016-ban 5500-an kaptak engedélyt, 2017-ben háromezerrel emelték az unión kívülről alkalmazható személyek számát, tavaly ez a szám tizenötezerre nőtt.

A 2017-ben az Európai Unión kívülről Romániába érkezett külföldi munkaerő életkora 18 és 34 év között változott, a többségük pedig Kínából, Törökországból, a Fülöp-szigetekről és Vietnamból érkezett. Amúgy a kormány azzal számol, hogy több mint egymillió eurós bevételt generálna az államkasszának a létszámemelés, mivel a munkáltatók vendégmunkásonként 100 eurót fizetnek minden egyes engedélyért.

A munkaerőimport fokozásának kérdése kapcsán egyébként parázs vita alakult ki a napokban a gazdasági és társadalmi érdekegyeztetési tanács (CES), a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői között.

A Hotnews hírportál tudósítása szerint előbbiek azzal érvelve támogatták a vendégmunkások létszámának megemelését (a kormány által jóváhagyott tízezernél sokkal többel), hogy a munkaképes romániai lakosság masszív elvándorlása miatt nem találnak munkaerőt. A helyzet elsősorban vidéken vált tarthatatlanná, ahol képtelenség munkaerőt találni, sokan pedig az állam által nyújtott segélyek miatt nem hajlandók munkát vállalni.

Ezzel szemben a szakszervezetek azt állítják, hogy

a romániai munkaerő sem keresne munkát külföldön, ha itthon megfizetnék,

ugyanakkor felrótták az üzleti szféra képviselőinek, hogy „rabszolgaként foglalkoztatott” ázsiai vendégmunkásokkal akarják működtetni cégüket. Különben a hazai munkaerőhiány egyik fő oka, hogy több mint 4 millió román állampolgár dolgozik külföldön, ám legtöbben úgy gondolják, a jelenlegi romániai fizetésekért nem térnének haza.