Amerika sürgeti a gázkitermelést – A román kormány még nem nyilatkozott az ExxonMobilnak kedvező feltételek megteremtéséről

Pataky István 2019. augusztus 27., 13:13

Román elemzők arra számítanak, hogy Bukarest engedni fog az Egyesült Államok nyomásának a fekete-tengeri földgáz kitermelésének ügyében. A munkálatok elkezdése magyar és európai uniós érdek is.

Fotó: Klaus Johannis/Facebook

Klaus Johannis államfő a Donald Trump amerikai elnökkel nemrég folytatott washingtoni tárgyalásai után újságírók érdeklődésére röviden megerősítette: a megbeszélésen terítékre került a gázkitermelés, amelyben az osztrák OMV és az ExxonMobil amerikai vállalatok alkotta konzorcium érdekelt.

Egyetértettünk abban, hogy fontos a fekete-tengeri földgáz kitermelése, s ehhez Romániának olyan feltételeket és kiszámíthatóságot kell biztosítania a beruházóknak, hogy megérje nekik befektetni”

– fogalmazott a román elnök. Ez a kijelentés több elemző szerint is egyértelmű utalás a bukaresti engedményekre. A kormány ugyanakkor egyelőre hallgat. Viorica Dăncilă miniszterelnök még májusban azt nyilatkozta lapunknak, hogy a kabinet folytatja a tárgyalásokat az ExxonMobillal.

Romániában az amerikai társaság és az osztrák OMV alkotta ­konzorcium termelheti ki a Fekete-tenger Neptun elnevezésű kontinentális talapzatában rejlő, 42–84 mil­liárd köbméter gázmennyiséget, de a két vállalat még nem döntött a beruházás elindításáról. Július közepén a román média olyan információkat közölt, hogy az ExxonMobil ki akar vonulni, illetve egy harmadik partnert akar bevonni a beruházásba. Érveik szerint a jelenlegi romániai törvényi feltételek nem tesznek lehetővé egy több milliárd eurós beruházásról szóló döntést.

A parlament 2018 végén fogadta el az offshore törvénycsomagot, amely egyebek mellett arra kötelezte a termelőket, hogy a Fekete-tengerből kinyert gáz legalább felét belföldön adják el, és felemelte a gázkitermelés adóját is.

George Maior washingtoni román nagykövet az Adevărul című bukaresti napilapnak adott interjúban azt mondta, diplomáciai szinten párbeszédet folytatnak az ExxonMobillal. Mint fogalmazott, Románia azon kevés országok közé tartozik, amelyeknek van úgynevezett offshore törvénycsomagja. „Az adózási szint meghatározása az érintett állam érdekeivel függ össze, így egyértelműen az a cél, hogy a természeti erőforrásokból az ország állampolgárainak legyen minél több hasznuk. Továbbá ott vannak a vállalatok is, amelyeknek saját gazdasági érdekeik vannak. Nyilván valamilyen formában meg kell találni a közös nevezőt” – hangsúlyozta a külképviselet vezetője.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök májusban a romániai fekete-tengeri gázkészlet kitermelésének elindítását sürgette Donald Trumpnál annak érdekében, hogy alternatívát biztosítson az orosz gázzal szemben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor ­a Reuters hírügynökségnek azt mondta:

ha az ExxonMobil szeptemberig nem dönti el, befektet-e a román földgázmező-projektbe, akkor Magyarország ismét kénytelen lesz Oroszországgal tárgyalásokat kezdeni egy újabb hosszú lejáratú földgázszállítási megállapodásról.

Miguel Arias Canete energiaügyi európai biztos áprilisban arról beszélt, hogy az Európai Bizottság számára alapvető fontosságú a fekete-tengeri földgáz szállítására alkalmas gázvezeték megépítése. Kifejtette: az építés alatt levő BRUA (Bulgária-Románia-Magyarország-Ausztria) gázfolyosó alapvető fontosságú projekt, hiszen lehetővé teszi, hogy a nyersanyag Bulgáriából és Romániából eljusson Magyarországra és Ausztriába. A biztos utalt arra, hogy Magyarország Szlovákián keresztül juttatná el a gázt Ausztriába költséghatékonyságra hivatkozva, miközben a projekt eredeti tervében egy új, közvetlen gázvezeték megépítése szerepelt Magyarország és Ausztria között. Canete kijelentette, hogy nem számít, melyik útvonalon jut el a gáz Ausztriába, a fontos az, hogy megépüljön a gázfolyosó és a nyersanyag eljusson Ausztriába.