Románia pénzügyminisztere szerint nem kell aggódni, van pénz bérekre, nyugdíjra, fejlesztésre

Krónika 2019. augusztus 12., 20:40

Elfogadta a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely továbbra is 2,76 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol – jelentette be hétfőn Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

Eugen Teodorovici, pénzügyminiszter szerint dübörög a gazdaság, van elég pénz a költségvetésben Fotó: Gov.ro

A tárcavezető a Viorica Dăncilă vezette kormány hétfői ülése után nyilatkozott, amelyen meghozták a döntést. Teodorovici közölte, hogy pozitív kiigazításról van szó, sehonnan nem vettek el pénzt, pusztán olyan minisztériumoknak faragták le a költségvetését, amelyek nem tudják év végéig felhasználni a rendelkezésükre bocsátott összegeket, illetve az oktatási minisztériumtól vettek el, azért, mert eredetileg túlméretezték az év elején az oktatásban tervezett személyzeti kiadásokat.

Teodorovici elutasított valamennyi bírálatot, és közölte: a büdzsében biztosítva van a bérek és a nyugdíjak maradéktalan kifizetése év végéig, emellett az önkormányzatok is jelentős összegeket kapnak beruházásokra és szociális kiadásokra. „Senkinek nem kell aggódnia” – hangsúlyozta a kabinet ülését követően a pénzügyminiszter.

A pénzügyi tárca vezetője rámutatott, hogy a nagy infrastruktúra-fejlesztésekre is van elegendő pénz.

Eugen Teodorovici rámutatott, a bruttó hazai termék most először meghaladta az 1000 milliárd lejt, 9 milliárd lejjel nagyobb az eredetileg becsültnél, és az erre az évre kitűzött 2,76 százalékos költségvetési hiánycél sem forog veszélyben. Hozzátette, az idei első negyedévben 5 százalékos gazdasági növekedést jegyzett Románia a tavalyi első negyedévhez viszonyítva, és a makrogazdasági adatok arra engednek következtetni, hogy a kormány által hozott intézkedések eredményeseknek bizonyultak. A miniszter szerint a kivitelezés alatt álló beruházások „gond nélkül folytatódhatnak”, ugyanakkor 2,9 milliárd lejt utalnak ki a helyi önkormányzatok számára a „költségvetések kiegyensúlyozására”, és további 1,7 milliárd lejt szánnak a Helyi Fejlesztések Országos Programjára.

A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, a költségvetés-kiigazítási tervezettel kapcsolatban elhangzott „vészjósló” nyilatkozatoknak nincs valóságalapjuk, teljesen indokolatlanok, a román gazdaság ellen irányulnak és elrettentik a befektetőket. A kormány költségvetés-kiigazítását részben a Szociáldemokrata Párt (PSD) kisebbik koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) bírálta, amely kifogásolta, hogy túl kevés pénz jut beruházásokra, oktatásra, illetve túl sokat kapnak a titkosszolgálatok, az erőszakszervek és az elnöki hivatal.

A Költségvetési Tanács is kifogásokat fogalmazott meg, a testület szerint a módosítás nem elég átlátható és javasolta, hogy a kormány változtasson a kommunikációján. Azt is nehezményezte a tanács, hogy szerinte az államháztartási hiány az év végén 3,4-3,7 százalék között mozog majd, ami meghaladja a kormány által vállalt 2,76 százalékos GDP-arányos deficitet, amennyiben a kabinet nem tervez kiadáscsökkentő vagy bevételnövelő intézkedéseket.

A román kormány az idén 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.