Őrizetben a Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó, három ember halálát okozó tulceai sofőr

Hírösszefoglaló 2019. augusztus 12., 15:14

Őrizetbe vették hétfőn azt a 39 éves gépkocsivezetőt, aki előző délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással Tulcea megyében.

Három ember életét vesztette, a gépkocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott az élő facebookozás és a túlzott sebesség miatt Fotó: Katasztrófavédelem

A Tulcea megyei Luncaviţa településről származó, egy ideje külföldön dolgozó férfi feltehetően a BMW típusú sportkocsi képességeivel akart hencegni a járműben ülő két ismerőse, illetve egyikük Facebook-követői előtt, ugyanis a hátsó ülésen lévő utas a közösségi oldalon élőben közvetítette az ámokfutást, amelyre az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt.

A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó gépkocsi Văcăreniben egyszerűen lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy hároméves gyereket, és súlyosan megsebesítette annak 33 éves – hetedik hónapban lévő – állapotos anyját is.

Az MTI tájékoztatása szerint a terhes nőt – a dunai komp igénybevételével – csak nehezen tudták kórházba juttatni. Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteni, ám a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

A balesetet okozó sofőr könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg: mindannyian elmenekültek a helyszínről. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.

A Viorica Dăncilă vezette kormány éppen hétfői ülésén készül rendelettel megduplázni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok dacára egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.