„Börtönbe veletek” – A kormány ellen tüntet Bukarestben a diaszpóra és az ellenzék

MTI 2019. augusztus 10., 19:04

Ismét a bukaresti kormány székháza elé vonultak a szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján szombaton, a tüntetőkhöz a hazai jobbközép ellenzék hívei is csatlakoztak.

Fotó: Cristian Nistor/Agerpres

 A tüntetők a tavalyi karhatalmi erőszak kitervelőinek és végrehajtóinak felelősségre vonását és a Viorica Dăncilă vezette szociálliberális kormány távozását követelik. A résztvevők egyebek között „Bűnözők nélküli közéletet”, „A korrupció öl”, „Börtönbe veletek” feliratú táblákat emelnek a magasba. A tüntetők az utóbbi évek ellenzéki megmozdulásairól ismert korrupcióellenes jelszavakat skandálják.

A téren mécseseket gyújtottak a caracali gyilkos tizenéves áldozatai emlékére, akiknek a haláláért a közvélemény a hatóságokat tette felelőssé.

A helyi idő szerint 17 órára meghirdetett demonstráció első órájában rendbontás nem történt, a folyamatosan gyülekező, békésen tüntető résztvevők számát több ezerre becsülték a román hírforrások.

{K1}

Mind a szervezők, mind a karhatalom viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy kerülni akarják az erőszakot. A szociáldemokrata főpolgármester jóindulatának jeleként tízezer ásványvizes palackot, négyezer liter ivóvizet küldött a szociális szolgálat tartalékaiból a rekkenő hőségben összesereglett tüntetőknek, a kormányszékház előtti Victoria téren pedig száz mobilvécét is elhelyeztek.

A tavalyi első alkalommal ellentétben a szombati demonstráción már nem feltétlenül a diaszpóra a főszereplő: az immár szimbolikus jelentéssel bíró augusztus 10-i dátum a szociáldemokrata kormánykoalícióval elégedetlen – az országban vagy külföldön élő – ellenzéki érzelmű román polgárok nagygyűlésének előre – hónapokkal korábban – kijelölt alkalmává vált.

A bukaresti demonstrációval egy időben több romániai és nyugat-európai nagyvárosban is szimpátiatüntetések kezdődtek.

Az ellenzék seregszemléjének számító napra időzítve szombaton a jobboldali Klaus Kohannis államfő is megkezdte az elnökjelöltségét támogató aláírás-gyűjtési kampányát. Romániában novemberben rendezik az elnökválasztást, amelyen azok indulhatnak, akik ehhez legalább 200 ezer választópolgár támogatását megszerzik.

Johannis személyesen is részt vett pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) első aláírás-gyűjtési akcióján, amelyet Bukarest egy másik jelképes helyszínén, az 1989-es kommunistaellenes forradalom és a későbbi ellenzéki tüntetések alkalmával híressé vált Egyetem téren rendeztek. A tisztségben lévő államfő a szociálliberális kormánnyal szembeni elégedetlenség megtestesítőjeként egy másik, működőképes, „normális Románia” megteremtésének zászlóvivőjeként pályázik újabb ötéves mandátumra.