Vigyázz, majdnem kész, rajt! Megerősítették, hogy jövő héten megnyitják a Lugos–Déva-autópálya újabb szakaszait

Hírösszefoglaló 2019. augusztus 09., 14:26

Egy tízkilométeres szakasz kivételével augusztus 15-én már közlekedni lehet a Lugos–Déva-autópálya 3-as és 4-es szakaszán – jelentette be Laurenţiu Nistor képviselő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hunyad megyei szervezetének elnöke.

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură/rocklee

Nistor szerint

Răzvan Cuc közlekedési miniszter „komoly ember”, s mint ilyen, betartja adott szavát.

Az Agerpres emlékeztet, a Lugos–Déva-autópálya 3-as és 4-es szakasza összesen 43 kilométert tesz ki, ebből körülbelül 10 kilométert (Hunyad és Temes megye határán, Holgya és Marzsina között) nem adnak át, mert ezen a szakaszon még nagyvadátjárókat kell építeni a medvék számára.

Az autópályákkal kapcsolatban Nelu Barbu kormányszóvivő bejelentette: a kabinet csütörtöki ülésén mintegy ötmillió lejt különítettek el a Piteşti–Nagyszeben-sztráda első szakaszának megépítéséhez szükséges kisajátításokra.

{K1}