Makkay József 2019. augusztus 05., 09:20

Hurrá, nyaralunk!

Mint más esetekben is megtörtént, a vakációs jegyek rendszerét a román kormány úgy koppintotta le EU-s országoktól, hogy felhasználásukat a hazai gyakorlatban nem gondolták végig. Azóta kiderült, hogy a hűbelebalázs módjára elsősorban az állami alkalmazottak részére elkülönített fizetési bónusz a legtöbb felhasználónak több gondot okoz, mint elégtételt.

Az adócsalás paradicsomában, Romániában sok panzió vagy szállodatulajdonos eleve nem örül a hivatalos fizetési eszközöknek, a számlázásnak, hiszen az újabb „kényszerítő” láncszemet jelent az államkassza és cége között, amivel növeli a pénzügyi ellenőrzés és ezzel együtt a lebukás kockázatát is. Másrészt a falusi turizmus hálózatában rendszerint feketén vagy jó esetben félhivatalosan dolgozó házi vendégfogadók szintén nem vonhatóak be a rendszerbe. Marad tehát a törvényes előírásokat betartó szállóvendég-fogadó cégek hálózata, de ezeknek is csak egy része hajlandó elfogadni az üdülési csekkeket. Az ő fenntartásuk érthető: a vendég által értékjegy formájában kifizetett szolgáltatás ellenértékét rendszerint két-három hónap múlva kapja vissza bankszámlájára a szállót működtető cég, de hallottam már hat hónapos várakozási időről is. Megszokhattuk, hogy az államkassza nem sieti el a törlesztést, ha ő tartozik az adófizetőnek, így aztán sok vállalkozó inkább az azonnali bevételek híve. És ez nem tulajdonosi rosszindulat. A romániai turizmus nagyon szezonfüggő: pár fedett, télen-nyáron egyaránt működő hazai fürdőt leszámítva a legtöbb üdülőövezet kihasználtsága pár hónapos periódusra szorítkozik, ami viszonylag sovány üzletté teszi a hazai vendéglátást. A minőségi turizmushoz szükséges nagyobb befektetés hosszú idő alatt térül meg, így a vállalkozónak vagy a tulajdonosi körnek kétszer is meg kell gondolnia, mennyiért és milyen fizetési eszközök felhasználásával fogad vendégeket.

De van itt egy másik bökkenő is. Sok vendéglátó sincs tisztában azzal, hogy pontosan mire használható a vakációs jegy, illetve mit lehet vele törvényesen kifizetni. Van, aki arra esküszik, hogy csak szállásra, mások szerint éttermi fogyasztásra is alkalmas. Ezt saját bőrünkön tapasztaltuk meg idén, amikor a tavaly nyárról megmaradt üdülési csekkek egy részével a tavaszi vakáció idején telefonáltuk végig fél Erdélyt, hol találnánk szállást egy hosszú hétvégére. Nagyon nehezen ment! Többnapos kutakodás után végül Déván kötöttünk ki a szocializmus idején épült egyik szállodában, ahol a helyszínen derült ki, hogy a jegy csak szállásra érvényes, mert a hotel éttermét már nem a szállót fenntartó cég, hanem egy „külső” vállalkozás működteti. És akkor kezdődtek az újabb tárgyalások és alkudozások telefonon az étterem tulajdonosával, akivel nagy nehezen sikerült zöld­ ágra vergődni: ha mi megegyezünk a szálloda vezetőségével, hogy az éttermi fogyasztás ellenértékére is átvegyék a vakációs jegyet, akkor a két cég ennek összegét egymás között fogja kiegyenlíti. Egy ekkora „sikerélmény” után már nem is foglalkoztatott a szállodai szobák állapota...

Számomra azóta is abszurd, hogy például a magyarországi minta alapján miért nem lehet a romániai turisztikai jegyeket bármelyik étteremben, strandon, vagy más turisztikai helyszínen is felhasználni? Miért terhelik a vendéget és a vendéglátót felesleges bürokráciával? Miért nem arra törekszik a kormány, hogy az üdülési csekkel minél több lehetőséget teremtsen a szürkébe vagy éppen feketébe forduló román gazdaság egy fontos szeletének a kifehérítésére?