Az idei első fél évben 6,8 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

MTI 2019. augusztus 02., 18:16

Az idei első fél évben 6,8 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

A román kormány az idén 5,5 százalékos GDP-bővülésre számít

A nyers adatok szerinti növekedés főleg a nem élelmiszereknek köszönhető, amelyek értékesítése 9,7 százalékkal gyorsult, az üzemanyag-eladás 5,4 százalékkal bővült, míg az élelmiszerekből, italokból és dohánytermékekből 4,8 százalékkal többet értékesítettek.

A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a növekedés 6,9 százalék volt a vizsgált időszakban.

Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,9 százalékkal nőtt a tavalyi év hatodik hónapjához képest, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a bővülés 5,7 százalék volt.

Tavaly 5,4 százalékkal bővült a román kiskereskedelmi forgalom volumene az előző évhez képest, miután 2017-ben 10 százalékkal, 2016-ban 13 százalékkal emelkedett.

A lassulás ellenére elemzők arra számítanak, hogy az idén is a román gazdasági növekedés fő hajtóereje lesz.

A román kormány az idén 5,5 százalékos GDP-bővülésre számít, miután az első negyedévben a román gazdaság 5 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához mérten.