Jön az adóamnesztia: ki a haszonélvezője? – Az állami vállalatoknak és a nagy cégeknek kedvezhet a kormány legújabb intézkedése

Bálint Eszter , Bíró Blanka 2019. augusztus 02., 20:55

Az államnak meglennének az eszközei arra, hogy behajtsa az adósságokat – vallják a szakemberek, akik az adóamnesztia kapcsán arra is rámutatnak: már-már lehetetlen, hogy nem indult meg a végrehajtási eljárás azok ellen, akiknek még tavalyi tartozásaik vannak.

„Megkegyelmeznek” az adósoknak. A büntetőkamatok eltörlésével ösztönöznék az adóalanyokat a tartozás befizetésére Fotó: Beliczay László

Különböző könnyítésekkel próbálja ösztönözni a kormány az egymillió lejnél nagyobb adóhátralékok befizetését, az ennél kisebb hátralékoknál pedig elengedik a büntetőkamatokat, ha az adósságot november 30-ig törlesztik. A sajtó által adóamnesztiaként emlegetett rendeletet szerdán fogadta el a Viorica Dăncilă vezette kabinet.

Az intézkedés értelmében az adósok – cégek vagy magánszemélyek – fél éven belül átütemezési tervet nyújthatnak be a területileg illetékes adóhatósághoz, amelynek részeként kezdeményezhetik az adóhátralék értékpapírokká konvertálását, vagy átadhatnak az adósság fejében tulajdonukban lévő ingatlanokat is.

Az adóhátralékot legfeljebb tíz évre lehet átütemezni, az adóhatóság pedig – bizonyos feltételek teljesítése esetén – el is engedheti az adósság 30-tól 50 százalékig terjedő hányadának befizetését.

A könnyítések elnyerésének egyik feltétele, hogy az adós december 15-ig befizesse a folyó évre esedékes adóterheit, az átütemezés első évében is naprakészen fizessen adót, a második évtől kezdődően pedig a hátralékból is törleszteni kezdjen. Azok az adóalanyok számíthatnak adóhátralékuk 30-50 százalékának elengedésére, amelyek még idén törlesztik annak 5-15 százalékát.

A Mediafax hírügynökség által közölt adatok szerint

a kormány intézkedése 312 ezer adóalanyt érint, amelyek összesen 33 milliárd 724 millió lejes adótartozást halmoztak fel.

Mint ismeretes, legutóbb 2015-ben hirdetett a kormány „adóamnesztiát”, akkor szintén a büntetőkamatok elengedésével próbálták ösztönzi, hogy minél több cég és magánszemély fizesse be maradéktalanul az adóját. 

Édler: nem logikus
megközelítés

„A Romániában működő magán- és állami cégek közel felét érinti a kormány által elfogadott adóamnesztia, érthetetlen, miként tudott ennyi vállalkozás több hónapos adósságot felhalmozni, amikor a gyakorlat szerint, ha egy cég 25-ig nem törleszt, másnap már kiküldik a felszólítást, és két hét után elindul a végrehajtás” – értékelt a Krónika megkeresésére Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott, a határozat szerint több mint 300 ezer vállalkozás 33,7 milliárd lejnyi tartozását törlik el, amit a kormány azzal indokol, hogy az adóamnesztia révén rábírják a cégeket az elmaradások befizetésére. A szakember szerint viszont ez a megközelítés azért nem logikus, mert az államnak mindenképpen a rendelkezésére állnak az eszközök, hogy a kinnlevőségeit behajtsa.

Az adóhivatalnak megvannak a törvényes eszközei arra, hogy az adósságokat behajtsa, zárolják a számlákat, lefoglalják az ingatlanokat, és élnek is ezzel a lehetőséggel”

– szögezte le a kamara elnöke.

Édler amúgy valószínűnek tartja, hogy az adóamnesztia hátterében az áll, hogy a kormány az eladósodott állami cégeket, vállalatokat próbálja „ráncba szedni”, de kizárólag ezekre vonatkozó jogszabályt nem lehet elfogadni, ezért született az általános amnesztia. „Az állami vállalatok tartozásainak nagy része a késedelmi és büntetőkamatokból halmozódott fel, így ha ezeket eltörlik, máris „piacosabbá” válnak. „Egyetlen céget sem lehet eladni, ha hatalmas adósságai vannak az állam felé, ám ha ezeket lenullázzák, nagyobb eséllyel találnak gazdára” – részletezte a szakember.

Az adószakértő szerint
is furcsa

„Nehéz több hónapos adósságokat felhalmozni, hiszen ennyi idő alatt az adóhivatalnak be kell indítania a végrehajtási eljárásokat” – nyilatkozta hasonlóképpen megkeresésünkre Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő. Mint hangsúlyozta, az adóamnesztia az elmúlt év végéig felhalmozott tartozásokra vonatkozik, azóta eltelt hét hónap, lehetetlen, hogy a cégek ellen ne indult volna be az eljárás, a banki számlák zárolása, ingatlanok lefoglalása, az ügyfelek fizetésének zárolása, ami azt jelenti, hogy az adós cég által kiállított számlák ellenértékét már nem a cégnek, hanem közvetlenül az államnak kell befizetniük az ügyfeleiknek. Debreczeni László szerint az intézkedés valószínűleg a nagy cégekre vonatkozik leginkább, esetükben működnek a havonta történő megegyezések, ha az aktuális adó és az elmaradás egy részét befizetik, felfüggeszti az adóhivatal a végrehajtási eljárást, hogy „hagyja őket működni”.

{K1}