Kővel, üvegekkel dobálták a Honvéd szurkolóit a Craiova ultrái

Krónika 2019. augusztus 01., 15:20

Román drukkerek támadták meg a Budapest Honvéd ultráit Craiován, ahol a magyar csapat és a CSU Craiova az Európa Liga 2. selejtezőkörének visszavágó mérkőzését vívja csütörtökön este.

Fotó: Facebook

A támadásról a ProSport.ro hírportál számolt be a Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzés alapján. A román ultrák által létrehozott közösségi oldal szerint a magyar szurkolókat az olténiai város belvárosában a román szurkolók támadták meg, akik állítólag a harmadik osztályban szereplő Universitatea fanatikusai. Ez utóbbi klub fenntartója Adrian Mititelu üzletember, aki évekig pereskedett az 1980-as években komoly nemzetközi sikereket elért Universitatea Craiova márkanévért. A Honvéd az önkormányzati tulajdonban levő CSU Craiovával mérkőzik meg.

A bejegyzés alatti kommentárok azt sugallják, hogy a román szurkolókat a magyarok Ria-Ria-Hungária! skandálásai dühítették fel.

A Facebook oldalon megosztott információk szerint a csendőrség előállított néhány román rendbontó szurkolót. A Nemzeti Sport internetes oldalának megkeresésére a Honvéd közleményben megerősítette a támadást, és azt írta, hogy egy magyar szurkoló könnyebb sérülést szenvedett. Az Nso.hu úgy tudja, szerda este körülbelül hatvan kispesti drukkert sörösüvegekkel és kövekkel dobáltak meg a román szurkolók Craiova belvárosában, az egyik pesti fanatikus a fején sérült meg, mert eltalálta egy sörösüveg, de szerencsére nagy baja nem esett.

A craiovai drukkerek ugyanakkor a magyar csapat ellen is „támadást” indítottak, ugyanis a szálloda előtt, ahol a Honvéd szállt meg, több hanggránátot is robbantottak hajnali fél háromkor, de csak néhányan riadtak fel a hangzavarra.

A két csapat június 25-i találkozója 0-0-ra végződött.