A Honvédelmi Minisztérium illetékese szerint az úzvölgyi temetőben nyugvó öt, románnak tekintett katona magyar állampolgár volt

MTI 2019. július 24., 17:12

A magyar Honvédelmi Minisztérium illetékese szerint az úzvölgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt.

Eszmecsere a temetőfoglalásról. A tusványosi panelen elhangzott: Románia megsértette a Magyarországgal kötött hadisírgondozási egyezményt Fotó: Pinti Attila

A bejelentést Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tette szerdán Tusnádfürdőn, az úzvölgyi katonatemetőről, valamint a Hargita és Bákó megye közötti határvitákról szervezett pódiumbeszélgetésen.

A HM képviselői ki is osztották az öt magyar katona – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Mordaninecz György és Román Mihály – halálát nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát.

Kovács Vilmos az MTI kérdésére kijelentette: az osztrák-magyar monarchiában a nemzetiséget a katonai nyilvántartásban nem tüntették fel. Ténynek tekintette azonban, hogy az öt hősi halott magyar állampolgár volt, és a magyar honvédség kötelékében szolgált. „Akit a magyar honvédséghez hívtak be katonának, az nem lehet egy velünk szemben álló fél hősi halottja” – jelentette ki a történész ezredes. Úgy vélte, ha valaki a magyar hadseregben szolgált katonák román nemzetiségére hivatkozik, annak „rossz vágányra tévedt a vonata”.

Az ezredes azt is nyomatékosította, hogy a temetőben kialakított román parcella félszáz betonkeresztje jelentős részét magyar katonák sírjaira állították. Megemlítette: a temető korábbi – magyar támogatással végzett – felújítása során kihelyezett 600 fakeresztre olyan jelkép (kardot és sisakot ábrázoló táblácska) került, ami nemzetiségtől függetlenül érvényes valamennyi hősi halált halt katonára. Ezzel szemben a temető román parcellája ötven betonkeresztjére „ismeretlen román katona” felirat került, ami megbillenti a temető korábbi egyensúlyát.

Kovács Vilmos: „a temető eredeti helyzetét kell visszaállítani, semmi más nem elfogadható” Fotó: Pinti Attila

Felidézte:

a június 27-i bukaresti tárgyaláson a román fél kezdetben azt is kétségbe vonta, hogy az úzvölgyi temető magyar temetőként létesült 1916-ban.

Úgy tekintette, hogy a temető tíz évvel a háború után a román hatóságok által végzett újratemetések során jött létre. Ezt azonban egyértelműen sikerült cáfolni. Megemlítette: a román fél eleinte azt képviselte, hogy a temetőben 149 román katona nyugszik, később azt, hogy 19 ismert és három ismeretlen, a legutóbbi román álláspont már nyolc ismert és három ismeretlen román katonát említ. „Most 3+3 a helyzet” – jegyezte meg. Azt is hozzátette, hogy három, név szerint ismert, románnak tekintett hősi halottra vonatkozóan még nem kerültek elő adatok, „a három ismeretlennel pedig nincs mit kezdeni”.

A temető eredeti helyzetét kell visszaállítani, semmi más nem elfogadható”

- jelentette ki az ezredes.

Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára a beszélgetésen kijelentette: a magyar kormány a történeti hűség, a szakmaiság szempontjait és a jogi normák betartását próbálja érvényesíteni a katonatemető ügyében. A politikus szerint Románia megsértette a Magyarországgal kötött hadisírgondozási egyezményt. Felidézte: a megállapodásba annak idején nem is írtak bele szankciókat, hiszen nyilvánvaló volt mindkét fél számára, hogy közös az érdek. Megemlítette:

Magyarországon az elmúlt időszakban 20 katonai temetőben több mint 400 román katona sírját újították fel.

Az MTI kérdésére, hogy tárgyaltak-e a romániai Hősök Emléke Országos Hivatallal (ONCE) a temető 2011 és 2015 között magyar állami támogatással történt felújításáról, Kovács Vilmos kijelentette: ilyen esetekben a hatósági engedélyek beszerzése a műveleteket végző civil szervezetekre és önkormányzatokra hárul. Nehezen tartotta elképzelhetőnek azonban, hogy az ONCE ne tudott volna arról, hogy a korábban legelőként használt temető méltó emlékhellyé alakult át.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke bejelentette: a második világháború úzvölgyi betörésének az évfordulóján idén is megemlékezést tartanak a temetőben, amelyre legalább tízezer megemlékezőt várnak. Hozzátette: csak azt kell eldönteni, hogy augusztus 26-án, a tényleges évfordulón vagy a vasárnapra eső augusztus 25-én tartsák a megemlékezést.