Rostás Szabolcs 2019. július 24., 08:54

Lemmingek és politikai kamikazék

A romániai rendszerváltás óta eltelt három évtizedből több mint húszat hatalmi pozícióban eltöltő alakulatban már eddig is jócskán megvoltak az önkárokozás jelei. A PSD tanítani való módon – elrettentő példaként persze – csinálta ki, buktatta meg a vezetőit, erről Ion Iliescutól Adrian Năstasén és Mircea Geoanán át Victor Pontáig sokan mesélhetnek majd a politikai memoárjukban. Talán egyedül Liviu Dragnea volt az alakulat korifeusai közül, akit nem az alakulata penderített ki a pártelnöki székből, hanem önmaga törvénybe ütköző cselekedeteinek, no, és persze az igazságszolgáltatásnak köszönheti ezt. (Mondjuk már az is elég nagy szégyen a közel harminc éven keresztül az ország legnagyobb politikai alakulatának számító párt számára, hogy eltűrt maga fölött egy olyan vezetőt, mint a teleormani egykori kiskirály).

Dragnea ámokfutásnak bizonyult elnöki mandátuma alatt indult mélyrepülésnek a Román Kommunista Párt jogutódjának számító Nemzeti Megmentési Frontból (FSN) vétetett PSD, és a jelek szerint ugyanarra a sorsra jut, mint a FSN másik „politikai gyermeke”, a néhai román Demokrata Párt (PD). Elég, ha csak a saját kormányok, a Grindeanu- és a Tudose-kabinetek megbuktatására, majd a hazai politikában teljesen ismeretlen, intellektuális és politikai képességeit tekintve a középszer kategóriába is csak jóindulattal besorolható Viorica Dăncilă miniszterelnöki kinevezésére gondolunk. És lám, mindennek meg is lett az eredménye: a párt történelmi vereséget szenvedett a májusi európai parlamenti választáson.

De ezek az előzmények mégsem szolgáltak intő jelként az alakulat számára, amely politikai kamikazeként úgy döntött, hogy a pártelnök-kormányfőt küldi csatasorba az év végi államfőválasztáson. Természetesen a novemberi megmérettetésig sok minden megtörténhet, előfordulhat, hogy a szociáldemokraták visszavesznek a büszkeségből, és mégis a nagyobb népszerűségnek örvendő Gabriela Firea főpolgármestert vagy a koalíciós partner Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnököt indítják, és akkor kevésbé égnek le. Ha viszont nem gondolják meg magukat, és ragaszkodnak a jelenlegi pártvezető megversenyeztetéséhez, akkor szinte borítékolható, hogy megszakad az elmúlt három évtized hagyománya, és a PSD jelöltje nem jut be az államfőválasztás második fordulójába.

A miniszterelnöki pozíciót tévedésből (értsd: pusztán Dragnea politikai ambíciói folytán) betöltő Dăncilából minden kvalitás hiányzik a párt egyben tartásához, a szavazótábor elpárolgásának megállításához, egy választás megnyeréséhez. És ne feledjük: a PSD számára sem csupán az államfőválasztás kimenetele forog kockán, novemberi szereplése nagyban rányomja majd a bélyegét arra is, hogy milyen eredményt produkál a jövő évi helyhatósági, majd a parlamenti választáson. Márpedig ezek a perspektívák enyhén szólva sem kecsegtetőek az alakulat számára, amely minden jel szerint elindult az MSZP-féle önfelszámolódás útján.

Mindezek után tulajdonképpen alig maradtak nyitott kérdések a román belpolitikában. Mindössze azt nem tudhatjuk, képes lesz-e megszorongatni valaki a második fordulóban a második mandátumára hajtó Klaus Johannist. Számunkra ennél is lényegesebb kérdés azonban, hogy Románia leendő államelnökétől – bárki is legyen az – várhatunk-e előrelépést a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése, bővítése terén. Az eddigi felhozatal ismeretében sajnos még csak egy visszafogott optimizmusra is nehezen futja.