Közzétették a tanári versenyvizsga eredményeit: a jelentkezők közel fele érte el a címzetes álláshoz szükséges osztályzatot

Hírösszefoglaló 2019. július 23., 16:14

A jelentkezők 46,39 százaléka, azaz 9072-en értek el 7 és 9,99 közötti osztályzatot a tanári versenyvizsgán; 92 jelentkező dolgozatát 10-esre értékelték.

A címzetes tanári állás elnyeréséhez a vizsgázónak legalább 7-es jegyet kell kapnia mind az írásbeli, mind a gyakorlati próbán Fotó: Kristó Róbert

A tanári versenyvizsga eredményeit kedden tették közzé a titularizare.edu.ro honlapon. E szerint a jelentkezők 46,86%-a kapott 7-es vagy ennél nagyobb jegyet (tavaly 47,40%, egy évvel korábban pedig 45,73% volt ez az arány). 92 vizsgázó (0,47%) 10-est, 9072-en (46,39%) pedig 7 és 9,99 közötti minősítést kaptak.

A múlt szerdán tartott tanári versenyvizsgán 23.572-en vettek részt,

de csak 19.556 dolgozat került a javítóbizottságok elé, mert 3960 jelentkező személyes vagy egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett, 24-et kizártak a vizsgáról, 32-nek a dolgozatát pedig érvénytelennek nyilvánították.

Az idén végzett vizsgázók közül 46,79%-nak sikerült 7-es vagy annál nagyobb jegyet kapnia (2018-ban 46,83%, 2017-ben 43,07% volt ez az arány).

Az óvásokat kedden 21 óráig, illetve szerdán 15 óráig lehet benyújtani, a végleges eredményeket július 30-án hozzák nyilvánosságra.

A címzetes tanári állás (titular) elnyeréséhez a vizsgázónak legalább 7-es jegyet kell kapnia mind az írásbeli, mind a gyakorlati próbán. A helyettes tanári állás megszerzéséhez legalább 5-ös osztályzatot kell elérnie a jelentkezőnek.