Csodás asszó: Siklósi Gergely parádés vívással világbajnoki címet szerzett Budapesten

MTI 2019. július 19., 21:25

A párbajtőröző Siklósi Gergely látványos és eredményes vívással aranyérmet nyert pénteken a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Fotó: MTI/Czagány Balázs

A venezuelai Francisco Limardóval szemben izgalommentes, 15-10-es győzelemmel kezdte a napot a 64-es táblán, majd következett két olyan mérkőzése, amelyet hosszabbításban nyert meg. Az elsőt a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok dél-koreai Park Szang Jung, a másodikat pedig a japán Jamada Maszaru ellen, egyformán 9-9 után 10-9-re.

A negyeddöntőben könnyebben boldogult Bas Verwijlennel, a hollandot – aki az előző fordulóban Rédli Andrást győzte le ráadástussal – 15-8-ra verte.

 Az aranyéremért a csapatban háromszoros Európa-bajnok Szergej Bidával kellett megmérkőznie. A 26 éves orosz már sokkal nagyobb falatnak bizonyult, de Siklósi még nála is jobb napot fogott ki, ezt jelezte, hogy a nehéz helyzetekből is ki tudott keveredni. A lelátón szép számban foglaltak helyet orosz szurkolók, így a „Ria, ria, Hungária” biztatás mellett a „Rasszija, rasszija” is gyakran felhangzott a BOK Csarnok központi termében.

A magyar párbajtőröző 3-2-nél vezetett először, egy darabig őrizte előnyét, de 5-3 után sorozatban öt tust kapott. Később is volt még három találatnyi hátrányban, 6-9-ről 9-9-re zárkózott fel, 10-13-nál azonban már nagyon nehéznek tűnt a helyzete, mivel bő fél perc maradt csak a mérkőzésből. Aztán kicsivel később három másodpercnyi vívóidő alatt háromszor találta el ellenfelét, Bida nem is értette, hogy történhetett ez meg. Húsz másodperccel a vége előtt megint Siklósi volt pontos, és 11 volt hátra, amikor egy együttes találattal eldőlt a mérkőzés. A magyar párbajtőröző magasba lendített karokkal ünnepelte hatalmas sikerét, kiment a közönséghez és többször meghajolva köszönte meg a támogatást.

A mostani diadalt megelőzően 2015-ben volt férfi párbajtőrben magyar aranyérmes, akkor Imre Géza győzött Moszkvában. Az övé a magyar válogatott második érme a budapesti vb-n, miután csütörtökön a kardozó Szatmári András ezüstérmes lett.

Végeredmény:
férfi párbajtőr egyéni, világbajnok:
------------------------------------
Siklósi Gergely
2. Szergej Bida (Oroszország)
3. Andrea Santarelli (Olaszország) és Igor Reizlin (Ukrajna)
...15. Rédli András
...59. Nagy Dávid
...98. Koch Máté