Háromkötetes Ady-életrajzot mutatnak be Nagyváradon

Krónika 2019. július 19., 20:12

Az Értől az Oceánig címmel jelent meg hosszú évek munkájának eredményeként Péter I. Zoltán nagyváradi helytörténész, szerkesztő háromkötetes műve, az első teljes Ady-életrajz.

Fotó: Várad folyóirat

A köteteket vasárnap 18 órától mutatják be a felújított Müllerájban, a nagyváradi Ady Endre-emlékmúzeum épületében. Amint a Várad folyóirat szervezte esemény leírásában olvasható, a szerző, akárcsak korábbi, Ady Erdélyben című könyve esetében, ezúttal is

összefoglalta mindazt, amit hitelesnek talált a rendkívül gazdag Ady-irodalomban: a költő levelezését, a kortársak visszaemlékezéseit, egyéb dokumentumokat, ezenkívül további kutatásokat végzett, szinte napról napra követve Ady életét.

„Azt, hogy megszületett az első teljes, gazdagon illusztrált Ady-életrajz, a szerző elsősorban a neves irodalomtörténész, Kovalovszky Miklós ösztönzésének köszöni, leghitelesebb forrásanyagként is az ő ötkötetes munkáját, az Emlékezések Ady Endréről című könyvet használta” – olvasható az esemény ajánlójában.

Péter I. Zoltán mintegy 1200 oldalas művének bemutatójára – mely az idei Festum Varadinum rendezvénysorozat utórendezvénye – minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A kötetet a Várad folyóirat adta ki a debreceni Alföldi Nyomda Zrt. és a nagyváradi Europrint Kft. együttműködésével. Debrecen megyei jogú város polgármesteri hivatala és a Communitas Alapítvány támogatásával.