Kalotaszegi Magyar Napok: a tájegység huszonnégy települése népviseletbe öltözött hagyományőrzői szavalták Ady egyik versét

Krónika 2019. július 14., 17:15

Kalotaszeg huszonnégy települése népviseletbe öltözött hagyományőrzői szavalták vasárnap Bánffyhunyadon közösen Ady Endre Karácsony című versének az egyik részletét, a harmadik Kalotaszegi Magyar Napok rendezvénysorozata keretében.

„Kalotaszeg olyan kincs, amely a világon bárhol a magyar szinonimájaként ismert” Fotó: Lónay Arthur

Az RMDSZ bánffyhunyadi szervezete által szervezett rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson a kalotaszegi magyaroknak népviseletük, hagyományaik bemutatására, és szórakozási lehetőséget is biztosítson számukra. A rendezvényt köszöntő Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa az egész Kalotaszeget művészi alkotásnak nevezte, és a magyar kormány köszönetét tolmácsolta azért, hogy a kalotaszegi magyar emberek őrzik magyarságukat, hagyományaikat.

Kalotaszeg olyan, mint minden igazi nagy művészi alkotás: nem kirakatba való, tömeget vonzó reklámáru, de csak a hozzáértőnek és csak egy idő múlva leplezi le a maga igazi, nagy szépségeit. És csak annak, aki e szépségek forrásához, lelkéhez tud hozzáférni, aki megérti annak harmóniáját, logikus szervezettségét, következetes összefüggéseit. És ez a szépség sajátságosan magyar” – jelentette ki Kós Károlyt idézve Szilágyi Péter.

A miniszteri biztos megemlítette: Kalotaszeg olyan kincs, amely a világon bárhol a magyar szinonimájaként ismert. Példaként hozta fel, hogy a 2012-es olimpia nyitóünnepségén a magyar csapat kalotaszegi motívumokkal dísztett nemzeti öltözetben vonult fel.

Kijelentette: ma Magyarország számára egyformán fontosak, az anyaországi és a határon túli magyarok. „Ezt nemcsak szavakban, de tettekben is tudtuk bizonyítani az elmúlt években és fogjuk az elkövetkezendő időkben is” – idézte a miniszteri biztost az MTI. A bánffyhunyadi Barcsay-kertben felállított színpadon ezután egymást követték a kalotaszegi települések hagyományőrző csoportjainak előadásai.

Búzás-Fekete Mária bánffyhunyadi alpolgármester korábban elmondta, igyekeztek színes programot összeállítani, amely a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek szólt. A tavaly nagy sikernek örvendő gyermeksarkot idén is berendezték, valamint a 3–12 év közöttieknek Libavonat néven tartottak interaktív műsort. Lehetőség nyílt közös sporttevékenységekre: családi futóverseny, kötélhúzóverseny és családi jóga is szerepelt a programban. A kulturális kínálat között szerepelt A nagy fa árnyékában című, Dr. Kós Károlyról szóló portréfilm vetítése, amelyet Péntek János nyelvész, néprajzkutató ajánlott a résztvevők figyelmébe. Ugyanakkor Kalotaszeg a nagyvilágban címmel kerekasztal-beszélgetésre is sor került.

Bemutatták Kacsirek Ottó András Átszivárgás című verseskötetét, Péntek Tímea Kalotaszeg szíve: Körösfő című művét, valamint Szabó Zsolt a Sztánai füzetek legújabb példányát ismertette. Demeter Katalin konzul könyvadományt adott át a bánffyhunyadi közösségnek, a helyi Ravasz-emlékházban pedig megnyitották a 24. Kalotaszegi alkotótábor festményeinek kiállítását.

Az idei magyar napokon nagyobb hangsúlyt fektettek a zenei programokra, jelentősen bővítették a fellépők listáját. Szombaton a kolozsvári Loose Neckties Society lépett fel, ezt követően a fiatalabb generációnak a gyergyószentmiklósi 4S Street játszott. Vasárnap este a tervek szerint a kolozsvári Knock Out lépett színpadra, majd Nagy Feró és a Beatrice csap a húrok közé. A szervezők szerint a koncertkínálatnak köszönhetően a rendezvényen nemcsak a hagyományos jelleg érvényesült, hanem a mai igényeknek megfelelően a fesztiválos zenei programot is sikerült annyira kibővíteni, hogy több generációnak, illetve különböző érdeklődési körű látogatóknak biztosítottak szórakozási lehetőséget.

Az idei évben a Kolozs Megyei Tanács kiemelt rendezvényként kezelte a bánffyhunyadi eseményt, és a Kolozsvári Magyar Napok után a második legnagyobb támogatást a Kalotaszegi Magyar Napok kapta, 23 ezer lej értékben. A több mint 100 ezer lejes költségvetésű rendezvény megvalósításához hozzájárult továbbá a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Communitas Alapítvány és a bánffyhunyadi önkormányzat.