Vizes vb: a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta a magyar női vízilabda-válogatott Dél-Korea ellen

MTI 2019. július 14., 10:20

A magyar női pólóválogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit. Bíró Attila együttese 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta.

Gurisatti Gréta bedobja a magyar csapat 64. gólját a koreai Kim Min Dzsu hálójába Fotó: MTI

Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy a dél-koreaiaknak semmi esélyünk sincs, ugyanakkor egészen szürreális volt látni, hogy a házigazdák még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem. A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy

kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat,

sőt, még Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozhatott a kapuból. A mérkőzés „legjobbja” a rendkívül barátságos közönség volt, amely minden magyar gólnak tapsolt és lelkesen buzdította honfitársait.

A magyarok legeredményesebb játékosa Parkes Rebecca volt 11 góllal.

„Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Annyit kértem, hogy ússzuk meg sérülés nélkül és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatt fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is” – mondta a találkozót követően a szövetségi kapitány.

Bíró Attila együttese kedden Kanada ellen folytatja szereplését közép-európai idő szerint 2.50 órától.